Egyik nap lyukas�r�m volt, �s �gy d�nt�ttem, s�t�lok egyet. M�g d�doltam is: a M�zeum k�r�t zaja t�k�letesen elnyomta az eny�met, ezt azonnal meg�llap�thattam, amint kitettem l�bamat a kapun. Az elh�z� negyvenhetes f�mes ricsaja szinte beleolvadt a ment�k sikolt�s�ba, a dud�k t�lk�l�s�be �s az aut�k ism�tl�d� f�khangjaiba. Ahogy l�ptem, �reztem, hogy talpam alatt az eg�sz vil�g rezeg �s l�ttam, hogy k�r�l�ttem embert�meg h�mp�ly�g. Ebben a v�gtelen, pulz�l� �rv�nyben csak egy test volt massz�v �s mozdulatlan. Azonnal megakadt rajta a szemem, m�g ha el�sz�r t�rgynak is n�ztem – de ahogy megk�zel�tettem, felt�nt, hogy eleven. Egy magas, szak�llas f�rfi volt, egyenesen r�m n�zett, �s elfogott az Astori�n�l megismert �rz�s: nyilv�n �tbaigaz�t�st szeretne. Sz�ja lassan mozgott, mintha csak mag�nak besz�lne.
– Tess�k? – k�rdeztem vissza. Volt egy pillanatnyi id�m, hogy szem�gyre vegyem. �tlagos f�rfinak t�nt, kiss� �szies hajjal, szak�llal. Szemei barn�k �s �rtelemt�l csillognak.
– Tudna nekem seg�teni? – b�kte ki kis gondolkod�s ut�n, mintha � maga sem lenne biztos abban, hogy mit szeretne.
– H�t persze! – lelkesedtem. A f�rfi szeme vid�man csillant. Bizalmasan k�zelebb l�pett hozz�m. – Miben?

Egy sz�p, naps�t�tte reggel volt, tal�n h�tv�ge lehetett, tal�n piros bet�s nap. �thatotta a s�l� h�s illata �s az izgatott v�rakoz�s, mert Apa hazaj�tt. Az ajt�ban �llt meg, � hatalmasnak l�tta, mintha t�voll�t�ben megn�tt volna, pedig tudta, hogy a feln�ttek nem n�nek sehova. Odarohant az alakhoz, �s kardig�nja m�ly�be temette arc�t. Nagyon hi�nyozt�l, adta tudt�ra, �s Apa viszonozta a gesztust. Te is nekem, pr�cs�k. Biztos pr�cs�knek h�vta, hiszen mindig ezt a sz�t haszn�lta. Azt�n sz�lt neki, hogy n�zd, Zoli, �s keze elt�nt a t�sk�ja m�ly�n. Zoli szerette a rejt�lyes t�sk�t, �s alig v�rta, hogy megtudja, mi van benne. Noszogatta, mutasd m�r, �s Apa lassan, hogy h�zza m�g egy kicsit, kiemelt egy dolgot. Meg m�g egyet. Meg m�g egyet, �s �gy tov�bb. �t darabb�l �llt. Egy vonat, ki�ltotta Zoli boldogan, mert szerette ezt a sz�t, meg szerette a vonatokat is. Vonat, vonat, vonat. Nevetett �s szaladg�lt vele. A vonat sz�p volt, nagy, f�b�l k�sz�lt, volt egy vezet�i r�sze �s n�gy vagonja.

„J�n a kocsi fut a kocsi patk�dobog�s j�n a vonat fut a vonat z�g� robog�s”

K�t vonat tal�lkoz�sa nagyon izgalmas, mert ha egym�ssal szemben mennek a s�neken, akkor a szembej�v� vonat sebess�ge megkett�z�dni l�tszik. Ezt onnan tudta, hogy egyszer addig er�sk�d�tt, m�g Apa kinyitotta az ablakot f�l�tt�k, � pedig meg�llt �s kifel� kukucsk�lt. �s az orra el�tt ment el a m�sik k�k vonat. Nincs jobb �rz�s, mint mikor olyan sebess�g szele csap meg, amit�l egy pillanatig leveg�t sem tudsz kapni. Nem olyan, mint mikor hanyatt esel a f�ld�n, �s kiszorul a leveg� a t�d�db�l, mert ez nem f�j. Ezt magyar�zta Ap�nak. �s Apa elmondta, hogy mi�rt t�nik ilyen gyorsnak a vonat. Ez egy sz�vets�g volt kettej�k k�z�tt.

„Vajon hova fut a kocsi h�rom falun �t vajon hova fut a vonat v�lgy�n hegyen �t”

H�rom percem van. H�rom nyavaly�s percem, hogy el�rjem a vonatot. Erre tess�k. Zolt�n mag�b�l kikelve �v�lt�tt a lerobbant buszj�rat mellett egy fiatal h�lggyel, aki azt�n az �gvil�gon semmir�l sem tehetett, de vette a f�rads�got, hogy Zolt�nt csit�tgassa. Nyugodjon meg, el fogja �rni. Mindj�rt rendben lesz, vigasztalta szer�nyen, �s m�g a kez�t is r�tette a karj�ra, vagy valami ilyesmi t�rt�nt. �s erre Zolt�n �gy �rezte, hogy valami odabent is megmozdult, �s hogy annyi sz�p dolog van az �letben, p�ld�ul a h�lgy haja. Ez persze meggy�zte r�la, hogy nem is kell annyira sietnie a vonathoz. S�t egy�ltal�n, ut�lta az egyetemet, �s kit �rdekel ez az eg�sz k�zgazdas�gtan k�l�nben is, �n nem vagyok k�zgazd�sz, n�zzen r�m, tal�n az vagyok, �rdekl�d�tt. A h�lgy r�zta a fej�t. Na az�rt, ez�rt most sz�pen fogom magam, �s nem megyek sehova. �s elj�nne velem k�v�zni a rettenetes d�hrohamom ellen�re kisasszony, k�sz�n�m sz�pen. J� leszek, meg�g�rem.

„Zimzim megy a g�p megy a g�p fut a s�nen a ker�k forog a ker�k”

N�gy gyereket v�llalni sosem volt egyszer�, de annyira neh�z sem, mint ahogy Zolt�n �s �va gondolt�k. Meg k�l�nben is, sz�pen viselkedtek mindig, kett� az anyj�ra �t�tt, kett� az apj�ra, tett�k a dolgukat eg�sz �let�kben. Meg azt�n k�s�bb �gy d�nt�ttek, hogy nem maradnak a r�gi h�zban, �s kir�p�lnek. A vonat meg�ll�ja �res volt, �s Zolt�nban m�g mindig ott munk�lt n�mi izgalom, hogy mikor fog a csodag�z�s felbukkanni, �s mikor nyeli le az utasait, illetve csak Julit, mert Juli volt a legkisebb gyerek �s az utols�, aki megtal�lta a nagyv�rosban a sz�m�t�s�t, �s m�s nem volt a peronon ugye. �s akkor azt mondta a Juli, hogy nagyon szereti �ket, de az �va s�rt, �s ez�rt a fel�t nem hallotta a mondanival�j�nak, nem is eml�kszik r�. Szereti �ket, meg anya, ne s�rj, majd j�v�k l�togat�ba, hozok neked sz�p ruh�t, meg amit csak szeretn�l. De �n csak azt szeretn�m, hogy te gyere haza, s�rt �va, �s meg�lelte megint, �s felsz�llt a vonatra, �s elment, �s integettek. Szia, szia. M�r �regek voltak.

„Zumzum nagy az �t nagy az �t fekete az alag�t a masina fut”

�t r�szb�l �llt a vonat, ami sz�p lassan meg�llt az alak mellett a peronon, b�r nem vezette senki. Az alak egyszer�en �lt�z�tt, �gy, mint Apa, hossz� kab�tja volt �s rejt�lyes t�sk�ja, a m�ly�n egy r�gi kis vonattal, a nagy j�rm� apr� hasonm�s�val. M�r nem volt senki, aki elk�s�rte volna erre az �tj�ra, tudta, neki kell most felsz�llni, neki kell integetni. A vezet�i hely �res volt. Viszl�t, eml�kek. Egy f�ttyent�s, indul�s. Indul�s…

Pitty. Pitty. Pitty.

Pitty. Pitty.

Pitty.

A masina elhallgatott. Az EKG csak egy vonalat mutatott a h�feh�r csemp�s k�rteremben.