Egyik nap lyukas�r�m volt, �s �gy d�nt�ttem, s�t�lok egyet. M�g d�doltam is: a M�zeum k�r�t zaja t�k�letesen elnyomta az eny�met, ezt azonnal meg�llap�thattam, amint kitettem l�bamat a kapun. Az elh�z� negyvenhetes f�mes ricsaja szinte beleolvadt a ment�k sikolt�s�ba, a dud�k t�lk�l�s�be �s az aut�k ism�tl�d� f�khangjaiba. Ahogy l�ptem, �reztem, hogy talpam alatt az eg�sz vil�g rezeg �s l�ttam, hogy k�r�l�ttem embert�meg h�mp�ly�g. Ebben a v�gtelen, pulz�l� �rv�nyben csak egy test volt massz�v �s mozdulatlan. Azonnal megakadt rajta a szemem, m�g ha el�sz�r t�rgynak is n�ztem – de ahogy megk�zel�tettem, felt�nt, hogy eleven. Egy magas, szak�llas f�rfi volt, egyenesen r�m n�zett, �s elfogott az Astori�n�l megismert �rz�s: nyilv�n �tbaigaz�t�st szeretne. Sz�ja lassan mozgott, mintha csak mag�nak besz�lne.
– Tess�k? – k�rdeztem vissza. Volt egy pillanatnyi id�m, hogy szem�gyre vegyem. �tlagos f�rfinak t�nt, kiss� �szies hajjal, szak�llal. Szemei barn�k �s �rtelemt�l csillognak.
– Tudna nekem seg�teni? – b�kte ki kis gondolkod�s ut�n, mintha � maga sem lenne biztos abban, hogy mit szeretne.
– H�t persze! – lelkesedtem. A f�rfi szeme vid�man csillant. Bizalmasan k�zelebb l�pett hozz�m. – Miben?

Ahogy m�shogy helyezkedt�nk, megcsapott a rettenetes szag. Nem bag�f�st volt, nem izzadts�gszag, hanem valami eg�szen m�s, sokkal er�sebb, f�szeresebb b�z. Szinte cs�pte a szemem. Mibe keveredtem? Meglepet�semben tettem h�tra egy l�p�st, � pedig pont olyan k�zel h�z�dott, mint az el�bb.
– Velem tartana egy darabon? A R�day utc�t keresem, de nem szoktam a v�roshoz – magyar�zta. Minden szav�val egy�tt j�rt az a b�z. Tal�n a sz�j�b�l j�hetett? Vagy a ruh�ja? B�rmi lehetett, meg kellett szabadulnom a t�rsas�g�t�l. Elj�tszottam a gondolattal, hogy azt mondom, nincs r� id�m, de ez hiteltelen lett volna. Azt�n az is felmer�lt bennem, hogy azt hazudom, nem tudom, hol az utca, de l�d�tani sem akartam. T�l j�l ismerem ezt a k�rny�ket, hiszen k�t �ve oda j�rok eb�delni.
Mik�zben azon hezit�ltam pirosod� f�llel, hogy hazudjak-e vagy sem, a f�rfi f�rk�sz� tekintete megtal�lta lelki gyengepontomat.
– Tal�lkoz�m lenne, de vid�ki vagyok, �s valami�rt nem seg�t senki – sop�nkodott, lebiggyesztve ajk�t. Ha nem n�zett volna ennyire �rtatlanul, tal�n el is nevetem magam rajta. Amikor elindultunk a k�vezett utc�n, kezdtem meg�rteni azt a sok embert, akik nem lettek volna a helyemben. A k�v�z� el�tt �l� fiatalok d�bbenten fordultak meg a f�rfi ut�n, t�bben f�lretett�k italukat. �n csak csetlettem-botlottam, igyekezve ink�bb el� ker�lni, semmint m�g�. Elt�prengtem, mit vehet �szre viselked�semb�l, �s egy halv�ny pillanatra mintha cinkos mosolyt pillantottam volna meg arc�n, de elhessegettem a gondolatot.
– Tudja, a szerelmem ide k�lt�z�tt, �s most v�gre lehet�s�gem ny�lna r�, hogy kifejezzem �rz�seimet – csacsogta izgatottan. �reztem, hogy izzadok, pedig lass� iramot dikt�ltam.
– Igen? – k�rdeztem �vatosan. – Mi�ta ismeri �nt a h�lgy? – Ahogy kimondtam, �reztem, hogy ford�tva kellett volna fogalmaznom. De m�g mindig nem f�rt a fejembe: hogy k�pes valaki megmaradni egy ilyen f�rfi k�zel�ben?
– M�r �vek �ta az interneten �t tartjuk a kapcsolatot – mondta. – Azel�tt a szomsz�dom volt.
– Ah – b�lintottam �rt�n. Lehets�ges, hogy azel�tt nem volt b�d�s. Az is lehet, hogy v�letlen�l az. Szimatoltam, de m�g nem tudtam eld�nteni. �pp �rdekl�dni akartam a n� fel�l, mikor mag�t�l folytatta.
– Olyan kedves. �s sz�p, egyenesen gy�ny�r�! Ha l�tn�! Csak �gy �rad bel�le a szeretet – felnevetett. – Im�dja az �llatokat, f�leg a macsk�kat. Volt neki kett�, �s �gy b�nt vel�k, mint egy angyal. Lehet, hogy most is megvannak.
– Igen, az fontos – b�logattam tettetett lelkesed�ssel. Tal�n sz�jszag… Kicsit hasonl�tott a fokhagym�ra, de ann�l sokkal er�sebb �s rosszabb. De az is lehet, hogy beteg. Felt�ve, hogy l�tezik ilyen betegs�g.
– Nagyon sokat besz�lgett�nk minden nap. Nem volt szeg�nynek senkije, a sz�lei meghaltak. Meg azt�n nem volt egy bar�tkoz�s t�pus. Engem is v�letlen�l ismert meg, ugye, mikor kint volt a kertben – folytatta rend�letlen�l.
– Igen, a kert – helyeseltem bel�l elfacsarod� sz�vvel. Felismertem, mi az, ami ennyire zavart. Nem a b�z. Ennek m�s szaga volt, �gy h�vt�k: lelkiismeret.
Az id� azonban gyorsan pergett: m�r a K�lvin t�ren voltunk, �s rohamosan k�zeledt�nk a R�day utca elej�hez.
– Van valaki az �let�ben, valami f�rfi, aki itt lakik a v�rosban. De nem tudom, h�nyad�n �ll vele. – Dr�maian s�hajtott. – Rem�nykedem benne, hogy �n t�bbet jelentek neki. Ott van a t�z �v egy�tt t�lt�tt id�, �s… Mit gondol, van es�lyem?
– Ez a R�day utca – pr�b�ltam elterelni a t�m�t, �s okot adni arra, hogy v�gre elsurranjak. � azonban t�retlen�l folytatta �tj�t, tekintet�vel az �zleteket p�szt�zva, �n pedig �gy �reztem, k�vetnem kell. Mondanom kell neki valamit…
Felismerte a cukr�szd�t �s megtorpant el�tte. Fel�m fordult, arc�n boldogs�g ter�lt sz�t.
– Mit gondol? – k�rdezte halkan, bizalmasan.
– �n… – kezdtem. – Gy�ny�r� a t�rt�net�k, de n�zze, az van, hogy… Sz�val… – Kellemetlen�l r�m t�rt a k�h�ghetn�k.
– Igen?
– Ne haragudjon. T�nyleg ne. Meg fog r�m haragudni.
– Folytassa – biztatott kedvesen, ezzel m�g jobban elt�ntor�tva c�lomt�l. Szinte sz�delegtem.
– A ruh�ja… Nincs t�l j� szaga.
– Mi baja vele? – �rdekl�d�tt szer�nyen.
– Tal�n parf�m. Nem tudom. Nem tudok r�j�nni, de �rzek valamit. �s f�lek, hogy a szerelm�t is zavarni fogja. – �llammal a nagy �vegablak fel� b�ktem, b�r nem l�ttam a bent �l�ket az er�s f�nyben. F�lve pillantottam fel r� �jra, de j�l esett, hogy kimondhattam, ami a sz�vemet nyomta.
Valahogy neki is j�l esett. Elmosolyodott, sz�lesen �s furcs�n, �s megveregette a v�llamat, miel�tt elh�z�dhattam volna keze el�l.
– V�gre, egy j� ember! – S�hajtott megk�nnyebb�lve, �s miel�tt visszak�rdezhettem volna, beviharzott a cukr�szd�ba. El�sz�r azt hittem, megtal�lta kedves�t, de az �vegajt�n �t l�ttam, hogy a pulthoz l�p �s fizet, majd vissza is fordul. Egy akkora poh�r fagylalt volt a kez�ben, mint a fejem. Lelkesen ny�jtotta.
– Ez a mag��.
– Igaz�n nem kellett volna… Nem csin�ltam semmit.
– Egye csak. Dehogynem csin�lt. – Azzal, mint aki v�gzett a napi teend�ivel, megfordult �s els�t�lt. Az egyik kezemben egy kan�l, a m�sikban a j�ghideg fagylalt –modern szobork�nt �lltam az �t k�zep�n.
– V�rjon m�r! – ki�ltottam. – Mi lesz a h�lggyel?
– M�g mindig nem �rti? Nincs semmif�le h�lgy.
T�sk�j�b�l el�vett egy f�rfiparf�m�t, �s alaposan bef�jk�lta mag�t. �s nevetett, �s nevetett, �s egyre csak nevetett.