– Nem tehetsz róla, Sissie. Bocsáss meg, hogy felemeltem a hangom. És nektek is, fiúk, bocs, nem itt akartuk megbeszélni. De hogy őszinte legyek, nem vagyok túl jó passzban hozzá, hogy tudjam, mit csinálok.
– Én sem – ismertem el pironkodva. – Tényleg bocs.
– Ne törődjetek vele. Szerintem a többi kocsiban is ugyanez zajlik – mutatott állával hátra Rob.
– Aszpirint? – kérdezte William egy ronda krákogásom után. Hálásan elfogadtam tőle, és úgy dobtuk be egyszerre, mint a felest szokás. Közben Tiffany majdnem közúti balesetet okozott, mert nem vette észre, hogy fékezünk. Tényleg elég félelmetes volt a csaj.
A terep sarasabb volt, mint legutóbb, mert a napokban magába tudott szippantani némi csapadékot. Most igazán jól szolgált a bakancs, ahogy nekivágtunk a számunkra már ismerős helyeknek. Tulajdonképpen egyedül nekem és Williamnek nem volt semmi dolgunk, mi csak álltunk és néztük a fotóhoz készülődőket. Senki nem erőltette a sminket vagy a ruhát, aránylag természetesnek kellett mutatkozniuk a felvételek készülésekor. A fő gond Chelsea-vel volt, aki még a legnagyobb erőlködéssel se volt átlagos és mindennapi, és az erőlködés maga pedig még modellesebbé tette.
– Jó fej lány – mondtam Williamnek mosolyogva, mikor a lány odaintegetett nekem, én pedig vissza neki. Egy dombon álltunk, távol a kép készülésétől, mivel egyszer beletüsszentettünk, és Rob elrontotta.
– Nem kell rosszul érezned magad amiatt, ami a felvételi előtt történt. Amiatt, hogy pletykáltak… – szólalt meg William. Ránéztem, éppen egy követ piszkált a cipője orrával.
– Azért történt, mert eltitkoltam valamit, amit nem szabadott volna. Azzal, hogy eltitkoltam, tereltem rá a gyanút.
– Ha mindenkinek elmondod, ugyanez történt volna.
– Ártottam neked.
– Nem. – William megrázta a fejét. – Most sem ártasz. Képzeld el, mi lenne, ha tényleg… Ha mi ketten együtt lennénk. Valahányszor megdicsérnélek, mindenki felkapná a vizet, hogy ez csak személyeskedés, nem igaz? – Túl vörös voltam, hogy válaszoljak. – Nézd, Sissie. Te tényleg jól írsz. Remekül végzed a munkádat. Csak ők ezt nem akarják tudomásul venni.
– És fogják valaha? – tettem fel a kérdést, amit mindig is fel szerettem volna, de amire féltem választ kapni.
– Vannak, akik igen, vannak, akik nem. Az a Chelsea… – Állával a lány felé bökött. – Szerintem ő már most is tudomásul vette.
– Gondolod?
– Ühüm. Na gyere, riogassuk Robot. Hátha mi meg tudjuk oldani a problémát odalent.
Menet közben azon gondolkodtam, amit William mondott. Féltem bevallani, hogy bár Chelsea-re igaz lehet, Natalie-ra egyáltalán nem az…