Mr. Morgan futva érkezett a helyszínre Mr. Andrews-zal. Körülbelül ekkor tértem magamhoz.
– Gyakran megesik, hogy összefirkálják a falakat – törölgette szemüvegét. – Aki ezt teszi, azt kizárják a kollégiumból.
– De ki? Ki tette? – faggatta őt Mr. Andrews, megütve azt a hangerőt, amit még Mr. Morgan is ért.
– Megnézem a vendéglistát, de az biztos, hogy senki nem ment ki az elmúlt egy órában. – Mr. Morgan kicsit nehézkesen botorkált vissza a földszintre, a nagy sietségtől megfájdult a lába. Mi Natalie-val egymásra néztünk, és sietve követtük őt. Végighúzta az ujját a jegyzéken.
– Három vendég van: Perry, Hank, Tyson. – Felnézett rám, de én tanácstalanul ráztam a fejem.
– Sosem hallottam róluk.
– Tulajdonképpen kit keresünk? – érdeklődött Natalie.
– Sissie ellenlábasait. Sissie? – fordult felém az apja. Láttam rajta, hogy legalább annyira haragszik rám, mintha legalábbis én festettem volna Nataliamet a falra. Ökölbe szorult a kezem, de nem szóltam semmit. Még.
– Egy lánnyal rosszban vagyunk, de nem szerepel a listán. És kétlem, hogy unalmában vízoldhatatlan festéket mázolna a falamra.
– Akkor ki tehette?
– Bárki, uram… – Natalie szeme élesen villant, ahogy ezt mondtam. – Tényleg! Nem viccelek! Bárki tehette. Láttátok a plakátokat kint. Valakinek nem tetszik, hogy én vagyok rajtuk…
– Biztosan nem tettél semmi olyat, ami miatt okkal írták ki, amit írtak? – kérdezte Mr. Andrews.
Egy darabig gondolkodtam, aztán esett le, mire céloz. Eltátottam a számat.
– Semmi közöm Mr. Johnsonhoz. És ha valaha is lenne, ez akkor sem tartozna senkire, CSAK RÁM ÉS RÁ. – A végét már üvöltöttem, annyira, hogy Mr. Morgan is felkapta a fejét.
– Miss Traylor, kérem, nyugodjon meg!
– Na de apa – kiáltott fel Natalie felháborodva. Ők összevesztek, Mr. Morgan pedig elmondta, hogy csak holnap jön a gondnok, hogy lefesse a feliratot. Én megköszöntem a segítségét, és kimentem levegőzni. Már besötétedett, és kissé fáztam is, ahogy leültem az egyik padra.
Most nagyon örültem volna annak, ha William hirtelen megjelenik és leül mellém, de ezt az egészet magamtól kellett átgondolnom. Tulajdonképpen két lehetőségem van: az egyik, hogy folytatom azt, amit szeretek és megtartom Williamet, a másik pedig, hogy összepakolok és elfutok előlük – megint. Utóbbit nem tudnám újra megtenni, valószínűleg belehalnék. Előbbit választva viszont számításba kell vennem a következményeket: a sértéseket, a megaláztatást, a Mr. Andrews-hoz hasonlók ítéletét.
Úgy éreztem, mindezek ellenére megéri.
Már délután eldöntöttem, hogy lépésről lépésre haladok. Íme a következő: visszamegyek, és átnézem a stilisztikát. Megsimogattam az esernyőmet az egyik plakáton, hogy erőt adjon, aztán elindultam vissza, a kollégium felé.