Nem kell semmi rosszra gondolni, �k akkor nem is tudtak volna, m�rmint – William �s �n. Egy kis k�p�rk�nyon �lt�nk, l�bam a l�b�hoz simult. �tkaroltam a nyak�t, � a derekamat, �s valami�rt egym�st b�multuk. Az jutott eszembe, hogy m�g ezt sem csin�ljuk norm�lisan, �s nem b�rtam ki, hogy el ne r�h�gjem magam, mire � is nevetni kezdett, �s cs�v�lta a fej�t.
– Sissie...
Erre megcs�koltam. Nem ittam sokat, de nem is kellett, mert Williamet cs�kolgatni �nmag�ban is megfelelt tudatm�dos�t�nak. Abban a p�r m�sodpercben nem tudtam, mi t�rt�nik, �s a kihagyott mozzanatokt�l egyre jobban felszabadultam. Azt�n mindig a szem�be n�ztem, ami vil�gosk�ken �s boldogan ragyogott r�m, �s villogott, valami�rt villogott, ami miatt �gy �reztem, hogy meg kell cs�kolnom m�g egyszer. A sz�vem kegyetlen�l l�ktetett, �s minden annyira, de annyira sz�p volt...
– �lmodom – morogtam �vatosan, lehunyt szemmel. Nem akartam megb�ntani, de nyilv�nval�an ez az eg�sz nem volt igaz. Magamba sz�vtam a finom William-illatot, miel�tt m�g fel�bredek, m�g egyszer, csak egyszer...
– Nem. – Egy �jabb cs�k, egy gyeng�d sim�t�s a h�tamon.
– �n...
– Hm...?
– Veled �lmodtam. Most is...
Hirtelen �les, izgalommal vegyes f�jdalom v�gott a combomba, ahogy megcs�pte, �s felsikkantottam, hogy azt�n m�ltatlankodva r�csapjak William ijeszt�en kong� mellkas�ra, an�lk�l, hogy egy�ltal�n megrezzenjen. Lecsaptam volna a csipkel�d�s�rt, de ett�l eszembe jutott, hogy egyr�szt � az egyetlen f�rfi a k�zelemben, akit nem tudn�k lebirk�zni, m�sr�szt, hogy ez rossz esetben frusztr�lna, most azonban valami kellemes melegs�ggel t�lt el. Visszab�jtam a karjaiba. Megsimogatta a hajam, �s �ll�t a hajamhoz �rintette, �gy n�zt�k tov�bb a vizet. Kicsit �lmos voltam – sokat utaztunk tegnap, de nem akartam sz�v� tenni, mert j� volt �gy. Azt se tudtam elk�pzelni, h�ny �ra lehet, �s nem is igaz�n �rdekelt.
– Van olyan, hogy az ember csak �lmodja, hogy megcs�pt�k – k�z�ltem nyugodtan, mire felhorkant. – Ilyenkor meg kell cs�pni m�g egyszer, hogy biztos legyen benne.
Erre megrezzent, �s kiss� elt�volodott t�lem. V�rtam, hogy megint hozz��rjen a combomhoz, �m hirtelen meg�reztem lehelet�t a f�lemen, �s m�g miel�tt b�rmi m�st reag�lhattam volna r�, megharapta a f�lcimp�mat. Az izgalom vill�mk�nt cik�zott �t gerincemen, �s elviselhetetlen�l pattogott fel-al�, amit�l megremegtem.
– Harapni is �r? – hallottam duruzsol� hangj�t. Erre nem eml�kszem, mit v�laszoltam, az eml�keimben valahogy �gy �l:
– ���e��euu�u.
J�t vidult a zavaromon. Ett�l egy kicsit elsz�gyelltem magam, de azt�n kit�rta a karj�t, �s �n megint odab�jtam hozz�. Majdnem elb�biskoltam a meleg �lel�sben, amikor sz�pen, fokozatosan r�j�ttem, hogy �r�k �ta nem ett�nk, nem ittunk, �s hogy nagyon �lmos �s mocskos vagyok. Hirtelen bel�m has�tott a felismer�s, hogy ugyan�gy ember vagyok, mint eddig.
– William?
– Hm?
– Ez nem �lom, ugye?
– Ezt m�r k�rdezted, Sissie... – felelte � gyeng�den.
– Tudom. – Kibontakoztam a karjaib�l, �s a szem�be n�ztem. Nem tudtam nem f�lni, pedig piti dolog volt az eg�sz. Remegett a hangom, hadartam. – Most komolyan k�rdezem. Ha... Ha felkelek holnap, akkor ez... Nem t�nik el, ugye? �s ha... Ha... Ha... Ha azt mondj�k... Ha fennakadnak rajta, mint azel�tt, akkor... Akkor ink�bb nem is megyek innen sehova, �s megv�rom, am�g megesznek a sz�nyogok – fejeztem be �ltal�nos morcoss�gommal. William komolyan n�zett vissza r�m.
– T�bbsz�r is elkaptalak m�r. Nem foglak direkt lel�kni.
– Az�rt sem, hogy azt�n megint elkaphass? – elmosolyodtam.
– Ma volt m�r... – s�hajtott.
– Hogyan?
– A l�nyeg, hogy egy�tt vagyunk – z�rta le a vit�t, �s �n sem akartam akad�koskodni, mert odahajolt hozz�m, hogy �jra megcs�koljon. V�g�l felkerekedt�nk, �s k�z a k�zben elindultunk a kemping bej�rata fel�.
Abban megegyezt�nk, hogy nem verj�k nagydobra a dolgot – m�gis f�n�k �s alkalmazott voltunk, �s dolgozni j�tt�nk. Azonban hajnali h�rom k�r�l (b�r nem vitt�nk �r�t, a sz�nesed� �g s�gott) nem volt ki el�l bujk�lnunk. A t�bbiek vagy aludtak, vagy buliztak, mindenesetre od�ig senki sem s�llyedt, hogy a s�v�ny menti bokrok k�zt b�jjon el, �s kihallgasson minket, vagy a vaks�t�tben kukkoljon. Zavartalanul �ts�t�ltunk a kis t�ren, eg�szen a h�zamig. Halkan l�ktem be a sz�nyogh�l�t, nehogy fel�bresszem az alv� Chelsea-t, de m�g miel�tt tov�bb ment�nk volna, William megragadta a karomat, �s kihaszn�lva, hogy pont egy magass�gban vagyunk (k�t l�pcs�fokkal �llt alattam), szenved�lyesen megcs�kolt.
– Nagyon �lveztem az est�t – suttogta.
– �n is. – A sz�vem hevesen vert, valahogy zavart a b�cs� gondolata. �gy �reztem, magyar�zkodnom kell. – Lelkifurdal�som van, ami�rt...
Megcs�kolt megint, nem hagyta v�gigmondani.
– Nem kell magyar�zkodnod. Menj, pihend ki magad.
– J� �jt, William. – V�gigsim�tottam a mellkas�n, mire kedvesen elmosolyodott. Egyik kez�t a kilincsre tette, �s lenyomta, m�sik kez�vel mag�hoz vont, �s adott egy utols� j��jt-cs�kot.
Hirtelen William �sszer�ndult, amit�l �n is. Csod�lkozva pillantottam fel, �s akkor l�ttam, hogy meglepetten fordul a kit�rul� ajt� fel�, amin kirobbant egy alak. Ijedten karoltam a karj�ba a horrorfilmbe ill� jelenet l�tt�n, �s m�g leveg�t venni is elfelejtettem.
A f�lhom�lyban egy l�g� gaty�s, f�lmeztelen, magas, d�bbenett�l t�tott sz�j� pasi �llt el�ttem.
– MATTHEW – ki�ltott fel William megr�k�ny�dve.
– NEM – csuklotta Matt, �s �gy, ahogy volt, mez�tl�b elfutott. Megr�ztam a fejem, Williamre n�ztem.
– L�tott minket – dadogtam m�g mindig a karj�ba karolva.
– Mit k�pzel ma... – kezdte �, szerintem az�rt, mert azt hitte, Matt meg akart tr�f�lni, de hangj�t f�lbeszak�totta bentr�l egy sikkant�s, majd csak egy sz�ke �s fekete villan�st l�ttunk, el arra, amerre Matt is rohant.
– V�rj! – sik�totta... Chelsea.