– Monopoly-ban?
– Monopoly-val. A t�bl�val. Csalt, �s kiesett a zseb�b�l egy csom� j�t�kp�nz. Annyira tudtam.
– Te, ez az exed... Ki ez? Ismerj�k?
– Nem – r�ztam meg a fejem. – Argletoni.
– William ismeri?
– H�t... Nem, � sem ismeri. Csak hallom�sb�l. Sokat besz�lgett�nk r�la.
Nem igaz�n tudtam, mit besz�lek, de Chelsea elveszettebbnek t�nt. Natalie-nak elmondtam a szerd�nk�nt tal�lkoztam Williammel-sztorit, de l�ttam rajta, hogy � egy�ltal�n nincs k�pben. Eszembe jutott, mikor a hegyen �lltunk Williammel, n�th�san, �s Chelsea lent forgatott: a f�rfi szerint � meg�rten�. Chelsea tipikusan az az ember, aki k�pes f�l �r�t �lni �s engem n�zni, v�rva, hogy kib�kjem, amit gondolok. Most is csak az�rt kellett sietnem, mert k�zben sokkal t�bb gumimacit t�ntetett el, mint �n.
– Amikor tizenhat voltam, akkor... Neh�z volt. Annyira volt csak neh�z, mint egy tizenhat �vesnek �ltal�ban: a sz�leim nem �rtettek, a legkedvesebb rokonom meghalt... �s volt egy fi� – Jack –, akibe menthetetlen�l szerelmes voltam, mik�zben semmi es�lyem nem volt n�la. A tan�rok szek�ltak, a t�bbiek is szek�ltak...
– De v�g�l �sszej�ttetek Jackkel, ugye?
– �ssze – b�multam magam el�. Eszembe jutott, mikor r�szegen felt�molyogtunk az irracion�lisan sz�k, z�ld l�pcs�h�zba, ahogy az �l�be kapott, �s hogy mennyire er�sen szor�tott akkor. Baromira ijeszt� volt, �s minden porcik�m p�nikolni kezdett, hogy igyekezzem kit�r�lni a fejemb�l. Ekkor j�ttem r�, hogy mennyire �sszecseng az �lmommal, amiben William megcs�kolt. A k�k folyos� sokkal bar�ts�gosabbnak t�nt. – De szak�tottunk, mert hamar kider�lt, hogy egy p�cs.
– Sajn�lom... �s William?
– Oh, persze, vele kezdtem. Sz�val akkoriban t�rt�nt, hogy... Te j� �g, ez nagyon bonyolult – nevettem fel. – Sz�val a sulinkba j�tt William Johnson, akit�l minden anya f�lti a l�ny�t, valamilyen argletoni �r�i p�ly�zatot zs�rizni. Engem nem �rdekelt, ahogy semmi m�s sem, de m�gis be�ltettek a t�bbiekkel a besz�d�re. Mert m�r akkor is csak sz�nokolni tudott.
Chelsea nevetett.
– Ugyan�gy n�zett ki, mint most?
– Igen, igen, m�g a szak�ll is stimmelt. Mindig eszembe jut, ahogy a LEHET�S�GEKR�L magyar�zott. Igen, akkoriban m�g nem a CSAPATMUNKA volt a kedvenc szava. – Nagyon kacagtunk. – Igen, �s arr�l, hogy milyen fontos az �nkifejez�s.
– �s tetszett neked?
– Dehogy – h�rd�ltem fel. Chelsea �gy r�h�g�tt, hogy a tenyer�be temette hozz� az arc�t, �n pedig majdnem f�renyeltem egy gumikukacot. – J�, h�t... Na! Ott par�d�zott, nekem meg k�telez� volt n�zni. Addig nem is �rtam, csak magamnak, �s soha nem gondoltam, hogy b�rkinek is megmutatn�m. Olyan ny�lasnak t�ntek a gondolataim.
– �s beadtad a p�ly�zatra, � pedig felfedezett.
– Fr�szt. Az angoltan�rom gy�l�lt. Mindenkinek k�telez� volt beadni valamit, �n is beadtam, azt�n k�z�lte velem, hogy az eny�met nem adj�k �t, mert olyan rossz.
– Biztos rosszul esett.
– Nem �rdekelt – p�ck�lgettem a kukac v�g�t. Chelsea nem b�rta lenyelni az �v�t, annyira sz�rakoztatta a t�rt�net, �s f�leg az, ahogy el�adom. – K�zben mel�ztam, mert kellett p�nz cigire. A pizz�z�n�l, csak egy volt Argletonban. A f�n�k mondta, hogy vigyek ki egyet – m�g arra is eml�kszem, hogy egy tripla sajtos volt, nem mintha lett volna n�lunk v�laszt�k –, �n pedig becs�ngettem. Azt�n kij�tt William Johnson.
– Honnan tud...? Ja, persze, hiszen m�r besz�lt veletek.
– Igen. Drukkoltam, hogy ne ismerjen fel, mert az mindig k�nos egy kisv�rosban. Erre r�k�rdezett, hogy �n vagyok-e Sissie Traylor. Kider�lt, hogy csak a nevemet tudja, mert egy m�sik angoltan�r megtal�lta az elsikkasztott dolgozatot, �s elvitte neki.
– �s honnan tudta, hogy pizz�zol?
– Azt is megs�gta neki a n�. Sz�val gyakorlatilag nem a pizza miatt rendelt oda, hanem az�rt, mert �n voltam arra az egyetlen fut�r. K�pzeld el, ott �llok tizenhat �vesen pizz�s egyenruh�ban, �s William Johnson k�zli velem, hogy am�gy f�z�tt eb�det, sz�val nem �rdekli a pizza, csak azt szeretn�, hogy j�jjek be hozz�.
– Te j� �g, mit csin�lt�l? BEMENT�L?
– Be, eg�szen az el�szob�ig, de eszembe sem jutott elfogadni t�le b�rmit is. Ett�l m�g viccesebb lett a helyzet. K�ts�gbees�s�ben, hogy �hen fogok halni, megetette velem a pizz�t, amit hoztam. Azt�n elkezdett arr�l magyar�zni, hogy tehets�ges vagyok, �s hogy �rnom k�ne.
– �, a dr�ga j� William.
– Igen, � – elmosolyodtam. – Hittem neki. Nehezen indult, de elkezdtem neki �rni, �s sz�ba ker�lt a j�v�m is. Sokat tan�tott nekem.
– Fizett�l �rte?
– Dehogy. Titokban j�rtam le hozz� minden szerd�n, �veken �t.
– �s nem volt k�ztetek semmi – �llap�totta meg Chelsea, m�g a v�rtn�l is t�rgyilagosabban.
– Nem.
– Gondolt�l r�?
N�m�n piszk�lgattam a zacsk�t. Egyre ink�bb �gy �reztem, mintha William hallan�, amit mondok. Egyre ink�bb �gy �reztem, hogy nem sz�m�t, megtudja-e. Szerettem �t.
– Nem, nekem Jack tetszett. Innen ismeri. Miatta, m�rmint Jack miatt szoktam r� a bag�ra... – A szem�t f�gg�s�g megint kaparni kezdte a torkomat, ez�rt bet�mtem m�g h�rom gumimacit, miel�tt folytattam. – William ott sem volt m�r, mikor �sszej�tt�nk.
– Nem volt ott?
– Nem, �n... Egy sz� n�lk�l ott hagytam. Elsz�ktem Liverpoolba. Gy�va voltam. Mindenki r�la besz�lt, hogy �sszej�r egy gimnazist�val. �n nem akartam az a l�ny lenni, aki... – Beharaptam az ajkam. – �n nem vettem �szre, hogy �t kerestem mindenben. Jackben is. Az egyetemi k�nyvekben. A saj�t �r�saimban. A holdban. Az eserny�kben. Mindenben �t kerestem, �s... most v�gre itt van.
– Szerinted most mit csin�lhat?
– R�m gondol – feleltem h�trad�lve, a plafont b�mulva. – Egy kis ideje. �rzem.