– Igen? Viszek erny�t! – lobogtattam az egy�bk�nt a st�bt�l kapott t�rgyat.
– �h, j�, �s vigy�zz magadra! – kapott �szbe. Nevetve mentem ki. William a t�ren v�rt meg, mert Argletonban m�g olyan is van. Itt �llt Argleton egyetlen �s megism�telhetetlen cukr�szd�ja, amiben lehetett fagylaltot kapni. Mi persze r� is vetett�k magunkat. T�z�tt a nap, j�l esett egy kis h�s�l�s.
– Nagyon j� – ismertem el, ahogy a parkban – igen, van park – s�t�lgattunk. Piszt�cia �s almafagyim z�ld trutyik�nt t�madt az ujjamra, de mindig lenyaltam. William mosolyogva n�zte a szinte m�r szak�rtelembe csap� m�veletet, amit�l egy kicsit elpirultam.
– Finom – mondta, m�g mindig engem n�zve. B�r nem tudom, mit kellett volna n�znie. Mit kellett volna n�znie?
– �s mi �js�g?
– Megvagyok, k�sz�n�m. Haladok a munk�val – mondta. Most nem engem n�zett. Volt ebben a mell�pillant�sban valami furcsa, valami �nk�ntelen, �s... Megragadt bennem. – �s te? Azt mondtad, hozol egy �r�st.
– De ahhoz le k�ne �ln�nk – ind�tv�nyoztam. V�g�l egy padot v�lasztottunk a c�lra. Ez a sz�veg nem besz�lt annyit r�lam �s kett�nkr�l, mint az el�z�, de �gy is j� v�lem�nyt kapott Williamt�l, ami megmelengette a sz�vemet.
– Sokat �rsz a nyaral�sr�l – mondta. �lmodoz�somb�l ocs�dva csod�lkozva pillantottam r�.
– Oh, igen... V�rom.
– Mindig is akartam egy ilyen t�bort – mosolygott.
– T�nyleg! Eml�kszem! – ki�ltottam vid�man. – De ezt m�g nagyon az elej�n mondtad. M�rmint, a bar�ts�gunk elej�n.
– Az �lom val�ra v�lik – ny�jt�zott a f�rfi. – Neked is tetszeni fog.
Tetszeni.
– Viszont ha t�r�zunk is, akkor... Nincs cuccom. Utolj�ra t�z �vesen t�r�ztam, �s nem garant�lhatom, hogy azok a t�rgyak m�k�dnek, j�k r�m, vagy egy�ltal�n hogy l�teznek.
– Ap�dnak esetleg nincs...
– Oh. – Csuklottam. – Oh jaj.
– Mi az? – k�rdezte William meglepetten, azt�n eln�zve engem azonnal r�j�tt, mi a v�lasz. – Ezt sem mondtad el nekik, ugye?
– M�g, �hm, puh�tom �ket – feleltem szer�nyen. A tenyer�be temette az arc�t, �s nevetett. – Elfelejtettem! Ok�? Ajj, te... – Megb�kd�stem, hogy ne nevessen m�r, de ett�l m�g jobban nevetett, �gy, hogy m�r �n is r�kezdtem. R�m n�zett, azzal az irt�zatosan vonz� pillant�s�val. Tet�t�l talpig v�gigm�rt. �r�lt, hogy �r�l�k.
Ezen �gy megakadtam, hogy egy nagy adag fagyi a f�ldre loccsant. Mindketten r�meredt�nk a mindent el�rul� foltra, rajtam pedig valami hideg fuvallat vett er�t, amit�l �ssz�bb h�ztam magam. Valami azt s�gta, hogy most v�dekeznem kell, a pillanat pedig mindkett�nk r�sz�r�l v�get �rt.
A lombok susogtak.
– Elmehetn�nk megvenni egy�tt a holmikat, m�g indul�s el�tt – aj�nlotta fel William.
– Az j� lenne – feleltem h�v�sebben, hogy azt�n megint elsz�gyelljem magam. Nem tudtam, mit teszek, mit k�ne tennem. William pedig nem adott t�mpontot. Hideg lett �s t�vols�gtart�, megint. Vagy ink�bb t�preng�, ez a helyes sz�. – Mikor megy�nk?
– Tess�k? – k�rdezett vissza.
– �h, v�s�rolni.
– Az elutaz�s el�tti h�ten.
K�zben a h�zunkhoz �rt�nk.
– Az j� lesz. K�sz�n�m a d�lut�nt, j�l �reztem magam! Holnap is s�t�lhatn�nk, vagy holnaput�n – mosolyogtam, �s � azzal a h�v�ss�ggel mosolygott vissza, amit nem ismertem, �s nem is tudtam vele mit kezdeni. Valahol v�rtam a magyar�zatot, �s � is �rezte ezt, m�gis nehez�re eshetett kib�kni, amit ezut�n mondott.
– Sajnos k�t h�tig nem leszek itt.
Hogy micsoda...?
– Mi... Hogyhogy? – k�rdeztem. Sz�rny� lehangolts�gom �s megd�bben�sem el�gg� kihallatszhatott, mert William szem�ben lelkifurdal�st l�ttam megcsillanni. Vagy csak bek�pzelek mindent? Mi ez az eg�sz?
– Elutazom, megl�togatom a nagyn�n�m csal�dj�t. �s lesz egy konferencia.
– Ezt eddig nem eml�tetted – mondtam f�lig vid�m, f�lig v�dl� hangon.
– Ne haragudj, annyi mindennel tele van a fejem mostan�ban...
– Az�rt majd �rj vagy valami... – mondtam halkan.
– Fogok. De ut�na bep�toljuk.
– Bep�toljuk...
Bementem a h�zba. Fel a l�pcs�n. Be a szob�mba. Led�ltem az �gyra. Azt�n kirobbant bel�lem a s�r�s.