Legsz�vesebben bocs�natot k�rtem volna Williamt�l, ami�rt hozz� fordultam a bajaimmal, de nem v�rtam el t�le, hogy m�ris �bren legyen. A tehetetlens�g csak arra vitt, hogy kib�muljak az ablakon: n�ztem a parkot, �s azon gondolkodtam, milyen lenne, ha m�gis fel�bredt volna, �s ott �llna a k�t t�lgy k�z�tt. Ha m�sra nem, a hossz� m�l�z�s arra j� volt, hogy v�g�l tanuljak is valamit, �s kik�vetkeztessem, nincs okom sz�gyellni magam. Id�vel minden meg fog old�dni �s minden darab a hely�re ker�l, �s akkor m�r csak nevetni fogunk az eg�szen.
Mik�zben m�rt�ktelen�l szerencs�tlennek �s baromnak �reztem magam, �sszecuccoltam, �s kimentem a parkba tanulni. Elm�l�zva n�ztem a padot, amin Williammel �lt�nk, mikor a munk�mr�l besz�lt. Most egy szerelmesp�r cs�kol�zott rajta.
Most, tiszta fejjel a gondolatom h�lyes�gnek t�nt. T�bbsz�r is pr�b�ltam elk�pzelni Williamet, mondjuk Jack hely�n, �s volt benne valami felvillanyoz�, de a rengeteg „de” mellett ez elt�rp�lt. Ennek a sok „de”-nek hetven-nyolcvan sz�zal�k�t a tulajdon any�m �ltette bel�m, �s azzal kapcsolatosak, mi lesz ezut�n, ha igent mond. A marad�k harminc-negyven, abszol�t �n�ll� gondolatom pedig az volt, hogy hogyan fog nemet mondani. Ezek k�z�l a legrosszabb az volt, hogy meg is ut�l, hogy megvet, hogy elhagy, hogy kir�g. Ezekt�l g�rcs�lt a gyomrom. Ink�bb mondan�m azt, hogy gy�l�l�m, csak hogy fetrenghessek m�g azon az illatos kanap�n a meccset n�zve, vele.
Most eg�sz j� lett volna tan�csot k�rni, de �gy d�nt�ttem, egyed�l oldom meg a dolgaimat, ez�rt ez is r�m h�rult. Nem akartam el�re l�pni. Azt szerettem volna, hogy valami biztos�t�kot kapjak Williamt�l, hogy l�phetek.
Natalie-val a kapcsolatunk abszol�t vakv�g�nyra futott. B�rmit is tudtam meg Williamr�l, eszembe se jutott vele k�z�lni, mert �gy �reztem, hazugnak hazudni nem b�n. A semmi t�bbsz�r hagyta el a sz�mat a k�vetkez� h�ten, mint a legismertebb k�romkod�sok. Williammel csak egyszer besz�lgettem valami vicces dologr�l telefonon, ami relat�ve arra volt alibi, hogy a f�rfi ellen�rizze, csak egy rosszabb pillanatomban kapott el a s�rhatn�k, vagy eleve tragikus a helyzet. Ezt kedvesnek �reztem, de am�gy nem is volt… semmi. A munka sz�netelt, �n pedig vizsg�ztam, �s t�bbnyire a k�nyvt�rban �ltem, mert otthon nem �reztem olyan j�l magam.
A h�t els� vizsg�ja j�l siker�lt, �t�s lett, a p�nteki n�gyes. Ez volt az egyetlen p�nteki id�pont, de egyszer� tant�rgynak tartottam, mindenk�ppen ki akartam haszn�lni a lehet�s�get, hogy hamar letudjam. A kapuban �ppen elengedtem a t�bbieket (megbesz�lt�k a v�laszokat), mikor elindulva az utc�n megl�ttam Williamet. F�n�k�m �lt�nyben �csorgott az egyik tavas plak�t alatt, �s egy�rtelm�en r�m v�rt.
– Szia – k�sz�nt vid�man, ahogy mosolyogva odal�ptem hozz�. – Igaz�n eleg�ns vagy.
Hirtelen fogalmam sem volt r�la, mir�l besz�l, �s csak pillanatok m�lva esett le: a sz�beli miatt ki�lt�ztem.
– �hm, k�szi – biccentettem pillanatnyi zavaromban.
– Hogy ment?
– N�gyes lett. – Elt�prengve m�rtem v�gig. Csak most vettem �szre, hogy a kez�ben bev�s�rl�szatyrot tart, benne gy�m�lcs�kkel meg tejjel. – Te meg…?
– Oh, v�s�roltam. Most kezdtem a szabads�gomat, de hazefel� m�g vettem ezt-azt. Azt�n l�ttalak, �s eszembe jutott, hogy k�rdezni akarok valamit.
– Halljuk.
– Meddig tart a vizsgaid�szakod?
– Mi… Mi�rt fontos ez? – k�rdeztem arcomon �jabb megh�kken�ssel. Olyan voltam, mint aki az �lm�b�l �bredt, �s William nem k�nny�tette meg a dolgomat.
– A munka miatt.
– Nincs is munka – v�gtam vissza, mint aki �tver�st�l tart. – Azt mondtad, ny�r k�zep�ig nem lesz.
– Jaj, Sissie, v�laszolj m�r! – nevetett William.
– J�nius h�romig.
– Pomp�s. – William el�gedetten biccentett. – J�ni h�rom.
– De �gy sz�mold, hogy meg is bukhatok. Az UV j�nius utols� hete – pr�b�ltam k�zbesz�lni, de William elengedte a f�le mellett a megjegyz�st, �s csak legyintett fel�m.
– �s mi a terved a ny�rra? Hazam�sz?
– Argletonba, igen. Majd a munka miatt felj�v�k, ha m�r lesz. �s neked? – �rdekl�dtem. – Te hol t�lt�d a szabads�got?
– Egy ideig itt, egy ideig Argletonban, ahogy szoktam.
– �s mikor m�sz haza?
– Hm, mondjuk… J�nius harmadik�n – felelte sz�lesen elvigyorodva, majd, miel�tt b�rmit is mondhattam volna, elkapta a kezemet �s megcs�kolta, szemeivel azt a kegyetlen�l vonz� pillant�st r�m vetve, amivel b�rkit levesz a l�b�r�l. Eg�sz testemben megremegtem �s elt�tottam a sz�mat.
– Miss Traylor – biccentett udvariasan, azt�n mosolyogva elsietett. Lassan, m�sodpercek m�lva ellazultak az izmaim, �s sarkon fordulva m�g �ppen ut�na tudtam v�gni:
– JOHNSON!
�s csak nevetett �s nevetett.