– A retr� a men� – vigyorogtam, mik�zben levettem a k�v�m tetej�t, hogy bele�ntsek egy kupac cukrot. Ez a rozoga padon nem is volt annyira egyszer�, de az �vek koll�gista rutinja most sem hagyott cserben. William k�zben v�gign�zett a parkon, szeme el�gedetten csillogott. Sz�p d�lut�nunk volt, az egyed�li bajom, hogy t�l meleg d�lut�n. A nap legal�bb h�t�gra s�t�tt, �s megadta a j� hangulatot, ami egy kellemes besz�lget�shez kell. Belekortyoltam az italba.
– Nagyon j�!
– �zlik?
– �h�m. Hol vetted?
– A park t�lv�g�n van egy kis boltocska b�f�vel. Valami h�zi k�v� lehet. – William der�sen v�gigm�rt. – Csod�lom, hogy m�g mindig ennyi cukrot teszel bele.
– Van, ami nem v�ltozik – mondtam k�t korty k�z�tt cinkosan kacsintva.
– Van bizony – felelte azzal a csod�s mosoly�val, ami most kifejezetten az �n szem�lyemnek sz�lt.
– �r�l�k, hogy… – kezdtem, mikor hirtelen egy �les hang szak�tott f�lbe.
– Nem, nem, nem �s nem! –Tony volt. A bokrokon �t caplatott oda hozz�nk, karjait t�ntet�en lengetve. Mikor v�gre el�nk �llt, kif�jva mag�t nyomat�kosan megism�telte: – Nem, Sissie. Ez nem term�szetes.
Meglepetten n�ztem v�gig magamon.
– J�, ok�, t�nyleg t�l sok cukorral iszom a k�v�t, de… – morogtam tettetett s�rt�d�tts�ggel.
– Mi? – k�rdezett vissza Tony, aki �ppen dolgozott, �s �ppen nem volt vev� a h�lyes�geimre. William helyette is majdnem elr�h�gte mag�t. H�l�san pillantottam fel�. – Sissie, te vagy az eserny�s l�ny. �gy k�ne viselkedned. Te egy er�s, f�ggetlen, szentiment�lis n� vagy…
– Ez igaz�n h�zelg�, Tony – mondtam. – Te is nagyon er�s �s f�ggetlen f�rfi vagy.
– Sissie!
– Bocs, bocs! Mi bajod?
– Sz�val, egyed�l k�ne �ln�d a padon. Vagy egy bar�tn�ddel, azzal a Natalie-val. – Arra mutatott, ahol a l�ny �llt, valahol a r�t m�sik v�g�n, �s valami�rt �ppen fel�nk pillantott. Vagy eleve minket n�zett?
– Azt mondtad, tegy�k azt, ami j�lesik – vigyorgott William. Megr�ztam a fejem, hogy visszat�rjek a t�m�hoz.
– Igen, m�g �n sem vagyok olyan er�s �s szentiment�lis n�, hogy az �letemet m�r huszonegy �vesen egyed�l t�ltsem egy padon.
– J�, ok�, a t�rsas�got elismerem. De ez… – Tony v�gigmutatott rajtunk, mi pedig k�rd�n b�multunk r�. – Ez mi?
– Mi mi? – �rdekl�d�tt William k�v�ncsian, ezzel m�g jobban felbosszantva Tonyt.
– Most k�pzeld el, �ppen felv�teleket k�sz�t�nk… Jason kil�p a k�pb�l, �s hirtelen mit l�tok? A h�tt�rben az eserny�s l�ny �s egy angol �zletember egy�tt anekdot�znak.
– �, ez t�k durva – h�rd�ltem fel. – William, hallod ezt? Angol �zletember vagy.
– Mi… – A pasast akkor kapta el a r�h�g�g�rcs, mikor m�r elkezdte a mondatot. Megv�rtuk, m�g befejezi. – Mi �t �ve besz�lget�nk. Ez nek�nk norm�lis.
– Jogunk van besz�lgetni! – tettem hozz� lelkesen.
– Nem a joggal van a baj.
– H�t j� – ugrottam fel a padr�l a k�t f�rfi csod�lkoz� tekintet�vel k�s�rve. – Akkor nem lesz�nk statiszt�k. Gyere, William, egy�nk valamit.
Tony el�llta az utamat.
– Nem, nem – dadogta megszeppenve. – Nehogy elmenj itt nekem!
– Akkor megyek �n – indult William. Tony �t is meg�ll�totta. Cs�p�re tett k�zzel v�rtuk a magyar�zatot. Elv�r�s�d�tt.
– Mi bajod van?
– Tudj�tok, sz�val… Hogy is mondjam… A csapatban mindenki… – felvontam a szem�ld�k�m. – Ti vagytok az �lomp�rocska, na! Adn�tok al�juk a lovat.
– De ha szerinted nem is tal�lkozhatunk, akkor relat�ve mindig adjuk al�juk a lovat – v�lte William.
– Szoktuk is, nem?
– Val�ban.
– Szerintem van m�g valami.
Egyszerre fordultunk a probl�m�t nehezen megfogalmaz� Tony fel�.
– Van – ismerte be. – Ahogy ott �lt�k… Olyan �rdekesek vagytok, olyan k�l�nlegesek, hogy elvonj�tok a figyelmet a sz�n�szekr�l.
– H�, var�zslatos szemceruz�val h�ztam ki ma reggel a szemem!
K�zben megint lerogytunk a padra, �s nevett�nk. Ez a reggel fur�bb nem is lehetett volna.
– Ez arra a novell�dra eml�keztet, amiben a vir�gos f�rfi volt – folytatta a besz�lget�st William cseveg� hangon.
– T�nyleg! Pont olyan volt, mint mikor a vir�gos besz�l a szomsz�ddal…
– Sr�cok… – sz�lt k�zbe Tony t�relmetlen�l. William intett neki.
– Ne most, Tony! Igen, azok a vir�gos �r�said mind nagyon j�k voltak…
A k�z�ss�gi szervez�nk m�g t�bbsz�r is bele akart sz�lni a dologba, azt�n legyintve tov�bb�llt. Mikor hall�t�vols�gon k�v�l ker�lt, kit�rt bel�l�nk a nevet�s.
– A gy�zelm�nkre �s a rekl�mra – emelte pohar�t fel�m William, �s koccintottam vele.
– A gy�zelm�nkre!