Cloud 9

Regnyek Novellk Versek Rvidek Egyebek Blog

Sissie Traylor
Sissie Traylor : 70. fejezet

70. fejezet

  2015.08.15. 17:05

Mg ha mellettem Natalie a szervezs lzban gett is, nekem abszolt megrte a sok pihens, a megbeszlsre ugyanis mr tkletesen reztem magam. Eljtt az ideje, hogy a napok ta forralt bosszt beteljestsem.
Mikor belptem, Rob ppen a telefonjval babrlt, Matt, akit mr rg lttam, kibmult az ablakon, Tony s William pedig valami paprt nztek. Cipm hatrozott koppansra mind felfigyeltek. Rob, Matt s Tony gy is maradt. William folytatta a magyarzst.


– Szia – vetette oda.
– dv. – Kzelebb stltam, letettem el egy paprt. – Ez a szveg, amit krtl. Remlem, j lesz.
William poftlan mdon rm mosolygott, elvette tlem a paprt, s az elz befejeztvel olvasni kezdte. Nha blogatott, nha nevetett a jobb fordulatokon, vagyis ppen gy viselkedett, mint ltalban. Ltszott, hogy rlten arra apelllunk, ki tudja a msikat felbosszantani. Azt hiszem, mr rtette a viccet.
– Mg sosem lttunk szoknyban – jegyezte meg Rob, aki hatrozottan azon erlkdtt, hogy pont ugyanolyan nyugalommal nzzen rm, mint eddig, s ltszott rajta, hogy sehogy sem sikerl. Megrte Natalie ruhatrbl felltzni ma reggel. Rmosolyogtam.
– Kellemesebb ebben a melegben.
– Kellemesebb – ismtelte meg Rob zavartan. A munka egy rszt mris megakasztottam, de William tretlenl olvasta a szveget. Kzben odamorogta a tbbieknek:
– Sissie sosem hord szoknyt. – Aztn rm nzett, s tollval a papr megfelel pontjaira bkdtt. – Ez itt ezzel a bekezdssel van sszefggsben?
– Termszetesen igen – feleltem bjosan, de nem fogott rajta. Ha direkt is csinlta, zsenilis volt.
– Remek lesz, ksznm. Rob!
– Igen? – kapta fel a fejt az emltett, mint aki lmbl bred.
– Ksz van mr a design?
– Mindjrt ksz.
– Akkor lesz mit megbeszlnnk, ugye, Sissie? – nzett rm fenyegeten. Egyrtelmen nem csak arrl van sz, hogy megbeszljk a tovbbi marketingterveket. Ezrt mg ki fogok kapni. A frfiak kzben felocsdtak a sokkbl, leltek, megtrgyaltuk a dolgokat, nha engem bmultak. Megrte befonni a hajamat, gy mg… Chelsea-sebb lettem. Igen, knytelen vagyok bevallani, hogy kiprbltam Chelsea Beck kpzelt boszorknykonyhjnak gonosz bbjszereit. Amg tartott a megbeszls, mindig nagyon kedves voltam Williammel, s amikor ki akart osztani nhny brosrt, felajnlottam, hogy majd n teszem. Lttam rajta, hogy ltja a csapdt, s remekl szrakozik.
Mikor vgeztnk, a fik elsiettek, n pedig ppen a lpcs fel indultam volna, mikor meghallottam William fenyeget hangjt.
– Sissie!
Megprdltem s rnztem. ppen a kulcsait keresglte, hogy bezrja az irodt.
– Igen, William? – hajoltam elre.
Felszaladt a szemldke, de kzben hatrozottan mosolygott. Tetszett neki a ma levgott pard. A zr kattant, William pedig felegyenesedett elttem. Kettesben lltunk a kopott taptj eltrben, a csendes flhomlyban. Most lnken lt elttem az lom. William bekapcsolhatta a vonz-gombjt, vagy nem tudom, de a szeme csillogstl valami elolvadt bennem, amit szerettem volna kemnyen sszetartani. Az utols pillanatban kellett megmentenem magam attl, hogy jra Sissie Traylor legyek, valami irracionlis ltzkben, s megragadtam csbos szoknys nem utols foszlnyait a gyzelem remnyben.
– Nagyon kiltztl ma – szlalt meg.
Most, Sissie, most!
– Te is – vigyorogtam r, s mieltt egyltaln tudtam volna, mit teszek, kzel, egsz kzel lptem, hogy az orrunk majdnem sszert, s csbosan megigaztottam a nyakkendjt. A lpstl mg maga is meghkkent. – Igazn nem kellett volna.
William pont olyan meglepetten nzett rm, mint Robk az irodban az elbb. Gyorsan elrohantam, mieltt elrulom magam, de ppen csak belptem a liftbe, mikor meghallottam a frfi lpteit s bosszankod hangjt.
– Traylor!
Kihajoltam.
– Ezt a listrt! – kiltottam, mieltt az ajt becsukdott volna. William mr nem rte utol a liftemet. Pnikszeren hagytam el az pletet, s csak kint kezdtem el szakadni a nevetstl.
 

 


RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE