Kellemes hely volt, csendes, �s nem rohang�sztak gyerekek, mint ahogy �ltal�ban egy parkr�l elk�pzeltem. Volt n�h�ny szerelmes p�rocska, de azok nem mentek az erd�be, �s akik m�gis arra s�t�lgattak, a turistautat v�lasztott�k, amire mi azonnal nemet mondtunk. Ez az�rt volt f�j� pont, mert a talaj hol lejtett, hol emelkedett, �s �t nem r�v�n nek�nk magunknak kellett �tverg�dni az akad�lyokon �gy, hogy a m�regdr�ga felszerel�st is a h�tunkon cipelt�k.
Meg kellett keresn�nk a t�k�letes f�t, a t�k�letes f�vet, a t�k�letes mez�t �s a t�k�letes k�vet, �s a fi�k nagyban sz�m�tottak az �n v�lem�nyemre. �n viszont a kreativit�somat a komfort�rzettel egy�tt a parkol�ban hagytam, �s egyre jobban f�jt a l�bam. Be�ll�t�sr�l be�ll�t�sra haladtunk v�gig a t�jon �s jegyezgett�k, pontosan hova kell majd menn�nk, azt�n hossz� vacakol�ssal elpr�b�ltuk a technik�t is. N�ha be kellett �llnom modellnek, hogy az �les�t�s is stimmeljen. Rob ilyenkor mindig megadott adatokat Tonynak, � pedig hevesen jegyzetelt.
�ppen Chelsea helyett fot�zgattak, �v� volt az utols� k�p, mikor Tony, aki k�zben, amikor �rnia nem kellett, fel-le s�t�lgatott, megsz�lalt:
– Kezd alkonyodni.
– Akkor ir�ny a t� – ugrott William, �s a t�bbiek is pakolni kezdtek. �n csak �rtetlen�l �lltam �s n�ztem �ket, nem �rtve a megmozdul�s l�nyeg�t.
– Tudtommal nincsen tavas k�pterv�nk – mondtam Williamnek, mik�zben azon igyekeztem, hogy tartsam vele a l�p�st. � azonban v�lasz helyett csak maga el� mutatott, �s csod�lkozva k�vettem az ujj�t.
Ahogy kibukkantunk az erd�b�l, egy nagy tavat l�ttunk. Szinte t�k�letesen kerek volt �s sek�ly, a v�z a partot mosta. Gyakorlatilag majdnem belel�ptem, de f�jt volna fodrozni a szinte t�k�rsima v�zfelsz�nt, ami most r�zsasz�nes �rnyalatban t�nd�k�lt a naplemente miatt.
– Azta. Ezt mindenk�ppen be kell venn�nk.
– Ezt kellene beletenni a rekl�mba – helyeselt William.
– De ez csak egy pillanat. Ezt nem lehet el�re bem�rni… – mondtam csal�dottan. J� lett volna viszontl�tni valahol, meg�r�k�teni. Ez egyike volt azoknak a pillanatoknak, amikre �t-t�z �v m�lva is eml�kszik az ember, �s kellemes volt elj�tszani a gondolattal, hogy m�snak is �tadhatom az �rz�st. �pp meg akartam k�rni Robot, hogy kapja le nekem, mikor meghallottam az �llv�ny nyikorg�s�t. Megp�rd�ltem, �s l�ttam, hogy a fi�k m�r el�k�sz�tett�k a felszerel�st, egyenesen a t� fel� n�zett. Remek, egy igazi profi k�p!
– Egy igazi m�v�sz spont�n – vigyorgott r�m Tony. Visszamosolyogtam.
– Rob t�nyleg az.
– Nem r� gondolt – felelte William, �s r�m mutatott. Csod�lkozva n�ztem r�.
– Na, nyisd ki azt az erny�t – biztatott a lencs�be n�zve Rob. A piros eserny�re n�ztem, �s kil�ktem, majd �gyetlen�l megforgattam a kezemben.
– Gyer�nk, eserny�s l�ny, �llj oda – sz�lt Tony.
– Hogy �n… A pr�ba?
– Nem, az alany – felelte William, �s halkan rendezgetni kezdett. – �llj �gy, ahogy az el�bb, csak tedd az eserny�t a h�tad m�g�, �gy. Add �t a pillanatot.
– Bakancsban? – mordultam r�.
– T�k�letes vagy �gy, ahogy vagy.
Szerettem volna, ha azt �r�k�tj�k meg, hogy mellettem �ll �s egy�tt n�zz�k a tavat n�h�ny m�sodpercig. Ahogy t�volabb l�pett, �s a pillanatnyi cs�ndben �jra felid�ztem az els� d�bbenetemet, az elk�sz�l� k�pen m�r nem csak �n szerepeltem t�rabakancsban egy eserny�vel: az a rendk�v�li �rz�s is bele�gett a fot�ba, amit ebben a pillanatban a f�rfi ir�nt t�pl�ltam.
A k�p nem lett be�ll�tott, egy�rtelm�en �n szerepeltem rajta. Fantasztikusan j�l siker�lt. �s William nem hazudott: ez lett a kamp�ny f� k�pe. K�s�bb, valah�nyszor megl�ttam ezt a fot�t, �jra �s �jra k�nnybe l�badt a szemem.
Azt l�ttam benne, amit igaz�n szeretn�k l�tni, �s amit egyed�l William Johnsonnak siker�lt megmutatnia: hogy m�v�sz vagyok. Hogy szabad vagyok.
Hogy �rt�kes vagyok.