M�r majdnem elsz�vtuk, mikor az ajt� kiny�lt, �s Rob rontott ki egy rakat cuccal, aminek a fel�t nem biztos, hogy meg tudtam volna nevezni. Eg�sz f�nyk�p�szeti �s operat�ri munk�ss�ga ott volt a kez�ben. Odavetett nekem egy szi�t, majd agg�dva n�zett fel az �gre, �s v�g�l megint r�m.
– Sissie, van n�lad erny�?
– Nincs – mutattam magamra. Nem volt n�lam t�ska, csak p�r zsepi, a telefonom, n�h�ny v�zlat �s egy igen lapos doboz cigi �ngy�jt�val, mindez beletaposva ingem k�l�nb�z� zsebeibe. Sejthette volna, hogy nem tartok egy �sszehajtott erny�t a farzsebemben. Am�gy sem �rtettem, mi baja, �s �reztem, hogy Tony is csod�lkozva n�z fel az �gre: nem l�ttuk semmi jel�t annak, hogy esni fog. Mondjuk �n is paranoi�s lenn�k, ha t�bb sz�z fontos cuccokat cipeln�k a forgat�sra. Rob hajthatatlan volt: Tony kez�be nyomta a hatalmas t�sk�it (aki majdnem megszakadt t�l�k), �s el�kapott egy erny�t, majd a kezembe nyomta.
– Te �gysem fogsz cipekedni. Amint egy csepp es� is esik, rohanj �s v�dd a felszerel�st, am�g nem h�zunk r� f�li�t – magyar�zta nekem elsz�ntan, �s �gy meglep�dtem a fordulaton, hogy �n is kisebb elragadtat�ssal b�logattam hozz�.
– Az eserny�s l�ny, milyen tal�l� feladat – vigyorgott William, aki �ppen akkor l�pett ki az ajt�n, szint�n egy kupac felszerel�ssel. Te szent �g, hogy lehet ef�l� eserny�t tartani?
– Im�dom az erny�tart�kat – fintorogtam, mire hangos nevet�se volt a v�lasz. William term�szetesen nem „terepre” �lt�z�tt: egyszer� barna cip�t, farmernadr�got �s egy eleg�ns kab�tot viselt, mint aki s�t�t k�sz�l tenni a Bristol roadon, nem pedig bevenni mag�t az erd�be. Unottan k�vett�k a parkol� fel�, de azt�n felz�rk�zott mell�m.
– Kin�zt�nk egy remek helyet, tetszeni fog. Van egy park �szakra, el�g nagy.
– Egy park? Biztos, hogy ott tudunk majd forgatni? Ha gyerekek vannak ott meg s�t�l�utak… – k�rdeztem k�telkedve, de William most is csak mosolygott.
– Nem lesz gond. Az erd� akkora, mint Argleton.
K�h�gni kezdtem, hogy a k�nnyem is kicsordult. M�g hogy park! Akkor Argleton egy �llatkert. V�g�l is…
A j�l ismert fekete aut� m�r r�nk v�rt. A fi�k bepakoltak mindent a csomagtart�ba, de miel�tt egy�ltal�n elgondolkodtunk volna azon, ki hova �lj�n, William felaj�nlotta az any�s�l�st, hogy m�r messzir�l csod�lhassam a t�jat. R�gt�n az jutott eszembe, hogy �lt�nk itt nem is olyan r�gen, �s r�g�dtunk az �let dolgain. Most a focimeccses hangulat ragadott mag�val, mivel a fi�k – r�v�n fi�k – a legut�bbi meccs eredm�nyeivel viccel�dtek. B�r csak alkalmank�nt n�zek focit a haverokkal, az�rt �n is besz�lltam, �s nagy �r�m�kre szolg�lt, hogy ennyire ismer�s vagyok a kis vil�gukban. Hi�ba, mindig is fi�s l�ny voltam. Az oviban leszedegettem a barbik fej�t, �s b�rkit sz�tr�gtam, aki egy rossz sz�t sz�lt.
K�zben megcs�rrent a telefonom, �s mindenki elhallgatott.
– Semmi gond, Natalie az – biccentettem fel�j�k, �s felvettem. K�zben hallottam, ahogy William halkan h�trasz�l:
– Natalie a szobat�rsa, felv�telizett a c�ghez is.
– Aki kirohant? – �rdekl�d�tt Tony f�lhangosan, de lepisszegtem. M�g a v�g�n megb�ntja �t.
– Sissie, szia, figyelj, azt mondtad, elvihetem a jegyzeteidet k�z�pkori irodalomb�l, de… Ez mi volt?
– A h�tt�rzaja annak, hogy egy kocsiban �l�k a f�n�k�mmel �s k�t munkat�rsammal.
– Azt hittem, a c�gn�l vagytok. Hov� mentek?
– Nem tudom. – Oldalra pillantottam tettetett r�m�lettel. – Mr. Johnson vezet. B�rmi megt�rt�nhet. Ha nem t�rn�k vissza, mondd meg any�mnak, hogy szeretem… Jimmyt.
Natalie hahot�ra fakadt, �s William is elr�h�gte mag�t, alig tudta bevenni a kanyart. V�rnom kellett egy f�l percet, mire m�st is hallottam a telefonb�l, mint vihog�st, �s v�gre ki tudta b�kni, mit szeretne.
– Sz�val nem tal�lom a jegyzeteidet a fi�kban, pedig le szeretn�m fot�zni, miel�tt elindulok.
Ja, persze, Natalie hazamegy.
– Akkor magammal vittem, n�zted m�r a t�sk�mban?
– Az n�lad van.
– Nem, az �gy mellett. Nincs t�sk�m.
– T�nyleg! K�szi. J� sz�rakoz�st nektek.
– �tadom – nevettem, �s letettem a telefont. Cinkosan �sszevigyorogtunk Williammel.