Le�ltem a laptophoz, kinyitottam, �s v�gigkerestem a katal�gusokat. Megdobbant a sz�vem, mikor tal�ltam n�h�ny cikket Johnson, William n�ven, �s b�r a neten nem voltak fent, a polchoz ugorva �jult er�vel b�ng�szni kezdtem a gazdas�gi lapokat. Nem tudom, mit v�rtam pontosan ett�l, de akkor �ppen nem is �rdekelt: szerettem volna azt hinni, hogy William akkor is itt van valamilyen form�ban, hogyha �ppen nem is �llunk t�l k�zel egym�shoz. Valami jelet v�rtam, valami biztat�st, hogy meg fogom tudni oldani a fejemben �rv�nyl�, minden agysejtemet beszippant� k�oszt.
A megfelel� k�tet�rt eg�szen magasra kellett l�bujjhegyre �llnom. Poros volt, a gerinc�n 2007 vil�g�tott. Moh�n lapoztam bele, egyenesen a tartalomhoz, ahol ott volt William neve, �s m�g valamilyen gazdas�gi bigy�. Val�sz�n�leg Chelsea lenne az egyetlen az ismer�si k�r�mben, aki tudna ezzel kezdeni valamit. Szinte m�r csal�dott voltam, mikor �jra elolvastam a cikk felett a c�met, �s arra gondoltam, hogy nem, ezzel sem fogom jobban meg�rteni. Soha. Ell�k mag�t�l, nem akarja, hogy tudjam, mik t�rt�nnek ezekkel a kimutat�sokkal, vagy mikkel, hogy mi t�rt�nik vele. Mindig is irigy gyerek voltam, de most m�g magamat is megleptem, ahogy dacosan a c�met n�ztem. Vissza akarom kapni. Vele laktam egy lak�sban, r�m figyelt, egy�tt dolgoztunk. Azt�n felvett�nk egy csom� embert, �s az�ta oda minden el�kel�s�gem. Pedig nagyobb sz�ks�gem volt r�, mint eddig valaha. F�ltem, �s nem tudom, mit�l, tal�n az �lett�l, tal�n csak egyszer�en a vizsg�k miatt voltam ilyen frusztr�lt.
De ki vagyok �n, hogy megmondjam neki, mit csin�ljon?
Ideje volt t�ltenni magamat a c�men. Tov�bbl�ptem a sz�vegre, amit szint�n nem �rtettem. De nem �rdekelt: a szavak, a mondatok megszerkeszt�se mind-mind Williamre eml�keztetett. Boldog angol szakosk�nt mer�ltem el a szintaxisban, a mondatok egyedi �s megism�telhetetlen ritmus�ban, az elsz�nt fontoskod�sban, amivel minden munk�j�t v�gezte. Arra gondoltam, tal�n �ppen esz�be jutok valami�rt, tal�n m�gis van m�g valami el�kel� helyem abban a massz�ban, ami a fej�ben kavaroghat, a kimutat�sok, a deriv�l�sok �s integr�l�sok, Chelsea, Natalie, a nagyn�nje meg a kaktusza mellett.
Megcs�rrent a telefon.
Az eg�sz k�nyvt�r fel�m fordult v�dl�n, �n pedig ijedten kinyomtam. R� se n�ztem a k�perny�re, m�ris tudtam, ki az. H�nom al� csaptam a laptopomat, �s kirohantam az el�t�rbe, boldogan dobog� sz�vvel, az �lm�nyt�l letagl�zva. Visszah�vtam.
– Szia, bocs, k�nyvt�raztam.
– M�r azt hittem, megint valami vandalizmust k�vetsz el – felelte William, hallottam a hangj�n, hogy mosolyog k�zben. Ett�l �n is mosolyogtam.
– Az�ta megjavultam.
– Any�dnak is ezt mondtad.
– Mondd, hogy nem �gy volt – v�gtam vissza. – Mi�rt kerest�l?
– Az egyik, hogy Matt szerint szor�t az id� a projekttel. Holnapra szeretn�m, hogy �sszeszedd mindazt, amire jutottatok, �s igyekezzetek a nap v�g�re v�gezni.
– �ltal�ban id�ben v�gzek – b�lintottam, �s le�ltem az egyik ablakp�rk�nyra. �reztem, hogy ez hossz� lesz. Sz�val az�rt h�vott, hogy parancsolgasson, remek. Most nyakig benne van a munk�ban, nem is v�rhatok t�le t�bb figyelmet.
– A m�sik, hogy m�g most p�nteken el k�ne menn�nk k�r�ln�zni a helysz�nnel kapcsolatban, ahol a felv�teleket k�sz�tj�k – folytatta. Ezen megh�kkentem.
– �s?
– �s? R��rsz?
– Mikor?
– P�nteken – s�rgetett. – D�lut�n.
– �n… �n azt hittem, hogy azt ti csin�lj�tok, te, Tony meg Rob – magyar�zkodtam. Egy kellemes p�ntek d�lut�ni program, amire William engem is felk�r? Nem gondoltam volna, hogy ennyire benne vagyok a csapatban. �szhez kaptam. – Persze, r��rek.
– R�d ugyan�gy sz�ks�g�nk van. Akkor j�. Az�rt h�vtalak, mert m�skorra neh�z lett volna �tszervezni. P�ntek h�romkor a c�g el�tt.
– P�ntek h�romkor – ism�teltem el csod�lkozva. Az el�bb t�nyleg azt mondta, hogy miattam �tszervezte volna?
– Azt�n kedden lesz maga a terepmunka. – William hallgatott egy darabig, �n is hallgattam. V�g�l kicsit bizonytalanul megsz�lalt: – �s akartam m�g valamit. – Jaj, ugye nem Annie-r�l �s r�lam lesz sz�? – Minden rendben? �gy rohant�l el…
– Oh, persze – mosolyogtam b�tor�t�n, mintha l�tn� az elnyomott megk�nnyebb�l�semet.
– Sissie, l�tom rajtad, hogy �ssze vagy zavarodva. �s hogy az oh persze pont olyan, mint a semmi.
Ez tud a semmir�l! Leesett az �llam, �s nem is rem�nykedtem abban, hogy fel tudom majd venni.
– Nos… Kicsit neh�z mostan�ban. De semmi gond, megleszek.
– J� lenne, ha tudn�k seg�teni valamiben, de ha nem mondod el, mi a baj…
– �, m�r �gy is rengeteget seg�tett�l. – Ez annyira, de annyira kedves volt t�le, hogy azt hittem, elolvadok. R�g viselkedtek velem ennyire tapintatosan. Eszembe jutott a pult m�g� zuhan� Peter, �s majdnem elnevettem magam.
– Ha akarsz besz�lni, sz�lj. Vagy ha tudok seg�teni.
– Szavadon foglak – mosolyogtam. – �s k�sz�n�m!
– P�ntek h�rom. �s holnapra k�sz sz�veg!
– Igenis, f�n�k �r.
Letettem, �s n�ztem a telefont. T�nyleg tudtam, hogy h�vni fog.
Ez egyszerre r�miszt� �s kellemes.