Natalie ezut�n Williamhez fordult, �s l�that�an sokat t�prengett azon, mit mondjon. V�g�l csak ennyit b�k�tt ki:
– K�sz�n�m. T�nyleg.
– Ugyan – vont v�llat William. Kicsit �gyetlenek voltunk mindannyian, a t�bbieket �sszezavarta a s�r�som, engem �sszezavartak a t�bbiek, meg am�gy sem voltunk a bocs�natk�r�si formul�k mesterei. Ink�bb csak �lt�zk�dni kezdt�nk.
– Te merre m�sz? – k�rdezte t�lem Natalie.
– A lak�sra, elhozom a cuccomat. Szeg�ny William �gy is n�zegette m�r eleget a holmijaimat – tettem hozz� sokatmond� pillant�st vetve a mellettem �ll� f�rfira. William elvigyorodott.
– Akkor veled megyek, �s seg�tek cipekedni – aj�nlotta fel.
– Oh, arra semmi sz�ks�g. T�nyleg, elcib�ltam eg�szen Argletonig, meg vissza.
Natalie szem�ben csintalan f�ny villant, ahogy pillant�sa v�gigsiklott kett�nk�n.
– �n pedig elmegyek a tanulm�nyi oszt�lyra, ha m�r ilyen k�zel van – szabadkozott, majd egy r�vid b�cs� ut�n el is szaladt. R�j�ttem, mi volt a l�nyeg: kettesben akart minket hagyni. Most kiv�telesen �r�ltem is a helyzetnek, mert v�gre n�gyszemk�zt besz�lgethettem Williammel arr�l, ami az el�bb, meg ami Argletonban az ap�mmal kapcsolatban t�rt�nt.
B�r h�zni is tudtam volna a b�r�nd�t, William igazi �riember m�dj�ra k�zben vitte eg�szen a koll�giumig, �s k�zben sok dologr�l sz�t ejtett. Figyelmesen hallgattam, igaz, semmi olyat nem mondott apu fura viselked�s�vel kapcsolatban, amit eddig ne tudtam volna r�la. �n viszont tudtam m�g meglepet�st okozni.
– Hogy–nevezhetsz–egy–kaktuszt–Yoland�nak? – k�rdezte d�bbenten.
– Ahogy egy m�sikat Jimmynek – v�gtam r� mosolyogva. Ezt m�r � sem b�rta meg�llni nevet�s n�lk�l. – Ha Jimmy tudna besz�lni, azt mondan�, hogy Yolanda nagyon csinos kaktuszl�ny.
– De mint tudjuk, a kaktuszok nem tudnak besz�lni – b�logatott William, majd elt�prengve n�zett r�m, �s a biztons�g kedv��rt hozz�tette: – Ugye tudjuk?
– Persze, ez nyilv�nval�. M�shogy fejezik ki magukat.
– Azt hiszem, f�lre�rtetted. �n azt mondom…
– Gyere, bemutatom neked. Azt�n hinni fogsz nekem.
A hallban Mr. Morgan fogadott passz�v m�don, a sz�k�ben szuny�k�lva. Minden olyan b�k�s �s egyszer� volt, pont, mint ahogy n�h�ny napja nagy csetepat�val itt hagytam. Ezt m�skor s�rt�nek �reztem volna, most azonban �r�ltem neki. Kicsit a v�ros lett Argleton helyett az otthonom, mi�ta Argletonban nem �reztem otthon magamat, �s ez az �rz�s most igaz�n kij�rt. A falak, a l�pcs�k, a kosz olyan ismer�s volt, mint m�g soha. Meg William is a h�tam m�g�tt, b�r � egy�ltal�n nem illett a v�zolt k�pbe. H�siesen felverekedte a szob�nkig a b�r�nd�t, ezt el kellett ismernem. H�l�m jel��l egy poh�r jeges te�t ny�jtottam neki, amit kicsit f�radtan elfogadott.
– Helyes szoba – jegyezte meg, �s k�rbepillantott.
– Most rend van – mondtam csak �gy mell�kesen. Val�j�ban nem volt rend, csak a rendetlens�g, vagyis a sz�tdob�lni val� funkci�s t�rgyak mind a b�r�nd�mben sorakoztak, egyel�re kipakolatlanul. Az �gyam elrendezve, a k�nyveim egy halomba rakva, �s biztos voltam benne, hogy Natalie porsz�v�zhatott az �n r�szemen is. William a falon l�v� r�gi k�peket n�zegette.
– Mit keres itt Elvis?
– H�t ez j� k�rd�s, tegnap m�g nem volt ott – tr�f�lkoztam, mire William a bajusza alatt elmosolyodott. Most az asztalomat n�zte, a k�nyveket, a pap�rokat, amiken r�gi rajzaim ragyogtak. Megcs�v�lta a fej�t. – Mi az?
– Fantasztikus – mondta �szinte csod�lattal. – Ennyi �r�s… D�bbenetes.
– Ugyan, nem olyan nagy sz�m – legyintettem, de k�zben �reztem, hogy szer�nyen pirulok. M�g sz�p, hogy nagy sz�m. William nem v�letlen�l vett fel, hanem kifejezett protekci�val. �s ezt az �r�saimnak k�sz�nhetem, nem m�snak. – N�zd – mutattam a kis cser�pben cs�cs�l� Jimmyre. – Itt is van.
William a kez�be vette �s megforgatta.
– Szerintem ez m�g hamarabb lehetne Yolanda, mint a m�sik. Ezen vir�g van.
– �s tal�n a fi�k nem viselhetnek vir�got? – v�gtam vissza, kiszedve a kez�b�l Jimmyt. H�t m�g ilyet!
– �n szem�ly szerint nem szoktam.
– K�lcs�nadhatom a margar�t�s h�tizs�komat. Szerintem remek�l �llna – vigyorogtam.
Kisv�rtatva megakadt valamin a szeme, tisztelettel vegyes csod�lkoz�ssal vette szem�gyre az asztal sz�l�re, a pap�rok tetej�re tett lapomat.
– Ez az – mondta halkan, mintha m�zeumban j�rna.
– Igen. Amit el�sz�r olvast�l.
– Nem b�ntam meg, hogy a kezembe akadt az a sz�veg – fordult fel�m, szem�ben az eml�kek f�nye csillogott.
– �n sem – suttogtam. Egy darabig csak �lltunk, n�zt�k egym�st, n�ha belekortyoltunk az italunkba, �s nem tudtam r�j�nni, hogy kezdjek neki a mondand�mnak.
– William, �n… �n nagyon h�l�s vagyok. Egy percre megingott a bel�d vetett hitem, de ann�l er�sebben t�rt vissza. �s te vagy a leg… – kezdtem vallom�somat �rtatlanul, mikor kintr�l furcsa hangokra lettem figyelmes, eg�sz k�zelr�l. �ppen ki akartam kiab�lni, hogy egy dr�mai pillanatomat szak�tj�k f�lbe, mikor felismertem a k�t, egy n�i �s egy f�rfihangot.
– Mi az, hogy nincs itt semmilyen Traylor? Ilyen ostoba port�st…
– De ha Sissie t�nyleg nincs itt, akkor ho…
Williammel d�bbenten egym�sra n�zt�nk. A kilincs lassan megnyikordult. Gyorsan ki kellett tal�lnom valamit…