Ahogy el�rt�k A Szomsz�dos �p�letet, bel�ktem az ajt�t. Az el�csarnokban sokan voltak, legink�bb az ijeszt�en egyenruh�s alkalmazott h�lgyek szaladg�ltak, besz�lgettek, valami f�mufti udvarolt nekik k�v�val a kez�ben. Olyan l�ttyedt, „mindj�rt megyek nyaralni”-hangulat lengte be a nagy hallt, hi�ba volt �prilis k�zepe. Tekintetemmel Williamet kerestem, de ahogy Natalie fel� pillantottam, l�ttam az arc�n a felismer�st. Ahhoz k�pest, hogy soha nem l�tta, nem volt neh�z kital�lnia, ki lehet az a sarokban �ll� �s besz�lget�, barna zak�s pasas, aki mosolyogva n�zett r�m.
– H�ha – csak ennyit mondott, de ez egyike volt azoknak a pillanatoknak, amikor az ember nem k�v�ncsi arra, mi�rt. A f�n�k�mh�z siettem, Natalie pedig k�nytelen volt k�vetni. A m�sik f�rfi, akivel William besz�lgetett, k�zben megl�pett. Val�sz�n�leg r�lam volt sz�, mert hallottam valami Taylort.
– Uram – kezdtem. – Bemutatom Natalie Andrewst. Natalie, Mr. Johnson.
– Nagyon �r�l�k, hogy megismerhetem, Miss Andrews – mosolygott William, �s kezet fogtak. El�gedetten ny�jt�zkodtam: ez k�nnyebben ment, mint rem�ltem.
– �n is �r�l�k. Sissie sokat mes�lt mag�r�l, Mr. Johnson – felelte Natalie, f�rk�sz� tekintet�t Williamre szegezve. Arcomr�l lelohadt a mosoly. Mi�rt nem mennek a dolgok k�nnyen? NATALIE ANDREWS!! M�g �n majdnem kipukkadtam, ami�rt pont most �bredt fel benne az anyatigris, a f�n�k�m jobban int�zte az �gyet, �s meg se rezzent a vad t�mad�sra. Helyette bar�ts�gosan, de g�nyosan pillantott r�m.
– �, maga sem ismeretlen a sz�momra, igaz, Miss Traylor?
Mindketten fel�m fordultak. M�rgemben �s r�m�letemben �gy n�ztem, mint a macska, amibe k�t m�sodpercen bel�l bele fognak r�gni. A megsz�l�t�s t�l hivatalos volt, gyakorlatilag fel�rt egy cip�talppal. A Mr. Morgan j�v�hagy�s�val fogadott mostohaap�mb�l �s a n�lam k�t �vvel fiatalabb, t�zr�l pattant mostohaany�mb�l �ll� furcsa csal�dom balh�j�ba ker�ltem, amiben nem akartam r�szt venni.
– Jaj de j� – mondtam f�l�s hangon, hogy mondjak valamit. V�rtam, hogy robbanjon a bomba, de nem: hirtelen mindkettej�k olyan kedvesen mosolyodott el, hogy majdnem elolvadtam. Szerettek engem, vagy mi. Az egyik att�l v�dett, hogy bajba ker�ljek a bar�ts�gunk miatt, a m�sik pedig att�l, hogy bajba ker�ljek egy bar�ts�gom miatt. Ez egy nagyon kedves gesztus, b�rhogyan is n�zz�k.
�n m�gsem tudtam �gy n�zni. Mikor tov�bbment�nk a sz�r�lapok�rt, Natalie m�r Williammel csevegett meg�ll�thatatlanul, �n pedig homlokomat r�ncolva k�vettem �ket. Besz�lgettek az id�j�r�sr�l, azt�n �tt�rtek Natalie tanulm�nyaira, irodalmi �rdekl�d�s�re, �s mire eljutottunk a h�sz l�p�snyire l�v� ajt�ig, m�r William vicc�n nevettek. Szobat�rsam furcsa viselked�se jelentett valamit.
Ez a k�t ember arr�l pr�b�lt meggy�zni, hogy legyek �szinte. Ha �szinte akartam volna lenni, megmondtam volna nekik, hogy mindketten hazudnak. Sz�vesen.