– Megvan m�g a h�zad? – �rdekl�dtem.
– A c�g adott nekem egy lak�st, de csak �tmenetileg haszn�lom. Ha nincs helyi munka, m�rpedig vannak nagyobb kihagy�sok, akkor otthon dolgozom.
– C�ges lak�s, milyen kir�ly… – s�hajtottam. – Nekem is adsz?
– Az�rt ez nem ilyen egyszer� – nevetett fel.
– Pedig ha l�tn�d, mi van n�lunk, Natalie olyan rendetlen…
– Mert te nem vagy rendetlen – vigyorgott r�m William. R�ztam a fejem.
– Nem, nem, nem. F�lreismersz.
– Meg… Te am�gy is otthon laksz.
– Na, nehogy azt hidd – csaptam le a t�m�ra. – �n oda nem megyek t�bbet.
– Sissie, ott �lnek a sz�leid. Nem ker�lheted el a sz�leidet �r�kk�. – William r�ncolta a homlok�t, de olyan vicces fejet v�gott, hogy kinevettem. M�g hogy nem ker�lhetem el… M�g hogy a sz�leim…
– Apa �s anya ut�l – mutattam r� vigyorogva.
– Dehogy ut�l… Sissie, csak j�t akarnak neked. Hallgass r�juk.
Neked?
– Nem, nem – ki�ltottam k�zbe. – �gy �rtem, t�ged ut�lnak. Azt mondt�k, ne menjek a k�zeledbe. – Azzal dr�maian a v�llamra vetettem a kab�tomat, �s elindultam kifel�. – Rendben, William Johnson, hallgatok a sz�leimre! M�r megyek is!
– Teszed le azt a dobozt! A s�rt nem viheted! – ki�ltott r�m, �s nagyon nevett�nk. Vissza�ltem a helyemre, �s a falon l�g� �r�ra pillantottam. Mindj�rt f�l nyolc, mindj�rt lej�r a „hivatalos” munkaid�m… K�r. Pedig annyira j�l �reztem magam. Williamre pillantottam, aki szint�n mosolygott.
– Ne haragudj – b�ktem ki, mert nem b�rtam magamban tartani a gondolataimat. – Neh�z.
– Az. Ne! – ki�ltotta hirtelen, �s kiszedte a kezemb�l a k�vetkez� doboz s�rt. – Ezt elrakjuk jobb napjainkra, a romokat pedig elt�ntetj�k.
Ny�lt egy pici kloty� a szoba mellett, amit az ut�bbi egy �r�ig m�g �szre sem vettem. Engem oda parancsolt be, hogy �bl�tsem ki a dobozokat, miel�tt a f�n�kei szagot fognak (sz� szerint, mert a s�rszag tapinthat�v� v�lt a szob�ban). Kinyitottam a kis szell�z�ablakot, �s kicsit �gyetlen�l kimostam �ket. J� is, hogy nem ittam m�g, a kezem nem �gy mozgott, ahogy szerettem volna. Arr�l nem is besz�lve, hogy megint doh�nyoznom kellett. Hallottam, hogy William ablakot nyit bent, majd m�g�m l�pett. Sz�k volt a hely, kett�nknek k�nosan kev�s, ez�rt csak behajolt, �s visszahordta a cuccokat. �n p�r perc m�lva feladtam a k�zdelmet, �s berohantam, majd a sz�mba t�mtem p�r szem pog�cs�t, amit m�g �tk�zben vettem. Pr�b�ltam lenyelni a fojtogat� �rz�st, hogy nincsen bennem el�g nikotin, �s hogy ek�zben picit t�bb bennem az alkohol, mint k�ne.
– Minden rendben? – k�rdezte, ahogy kez�vel �sszelap�totta a dobozokat, �s egyes�vel a t�sk�j�ba tette. M�r �rtem, hogy hozta be.
– Bag�zol?
– Nem. Neked se k�ne.
– Tudom �n… – feleltem �lmodozva. – Van m�g mosnival�?
– Nincs. Viszont k�ne valami l�gfriss�t� – jegyezte meg elt�prengve. – Ez a szag sosem fog kimenni.
Dr�maian el�h�ztam egy n�i dezodort, felr�ztam, majd v�gigf�jtam vele az eg�sz szob�t. M�g egy h�tig valami t�nd�ri r�zsaillatot �rasztott. William elfintorodott, de t�rte a tort�r�t.
Neh�z sz�vvel engedett haza egyed�l, f�leg mert l�tta rajtam, hogy be vagyok cs�pve. �n jobbra indultam, � balra, de az�rt m�g nyomat�kosan megk�rt r�, hogy �rjak neki egy �zenetet, ha meg�rkeztem, miel�tt meg�li a lelkifurdal�s. Ez�rt, mikor bel�ptem a koll�gium hallj�ba, ezt �rtam neki:
– Rozmaring �zenete saskesely�nek, a g�ly�k t�len d�lre k�lt�znek.
Hirtelen megcs�rrent a telefonom. William h�vott, a k�perny�n megjelent a rajzom, amin kert�szgaty�ban kalap�lta a l�zer�gy�t. Sik�t� r�h�g�g�rcs�t kaptam, amire m�g a port�s is fel�bredt. Felvettem.
– Igen?
– Egyr�szt: mi van? M�sr�szt: holnap tal�lkoznunk kellene. Elfelejtettem valamit.
– Rendben, mit is?
– Holnap. Kett�kor lent leszek az �p�let hallj�ban. Ha nem l�tsz, h�vj.
– Jujj, �, ok�. – Majd m�g �vatosan megpr�b�lkoztam: – S�r is lesz?
A vonal megszakadt.
Vajon miben s�ntik�lhat…?