– Ki az? – k�rdeztem vissza �rtatlanul, megszeppenve. A sz�leim frusztr�ltan n�ztek egym�sra, nem �rtett�k a k�rd�st. Valahogy mentenem kellett a menthet�t.
– H�t nem eml�kszel r�? Itt lakott a v�rosban, a…
– Ja, hogy �! R�la besz�lt mindenki a suliban, eml�kszem – v�gtam k�zbe, miel�tt a sok ostobas�got is felemlegetik. – Nem, nincs hozz� semmi k�z�m.
– Nem is l�ttad arra? – �rdekl�d�tt apa. Elnevettem magam, nagyon er�ltetett volt.
– Hiszen m�r azt se tudom, hogy n�zett ki! Hagyjatok m�r!
– L�tod? Mondtam, hogy a gyereknek nincs k�ze hozz� – hadon�szott apa. Megint nevettem, most �szint�n. Ha tudn�k…
– Igen, anya. Ez�rt k�r lenne r�h�vni a rend�rs�get – mosolyogtam.
– Pedig meg�rdemeln� – morgott anya.
– Meg, az a b�d�s gazfick� – tettem hozz�. William, ha esetleg lehallgatn�l, �dv�zl�m a nagyn�n�det is! Tudod, az eserny�tart�sat…
– Sissie, �g�rd meg, hogy vigy�zol magadra, �s nem m�sz ennek a Williamnek a k�zel�be sem. Ha m�gis tal�lkozn�l vele, sz�lj nek�nk.
– Persze, anya.
– Megv�d�nk, kicsim.
– Tudom. Kedves t�letek – m�g besz�lgett�nk egy kicsit, igyekezve elker�lni a t�m�t, �s megegyezt�nk benne, hogy hamarosan hazamegyek megl�togatni �ket, majd �nnep�lyesen lecsuktam a laptopot.
Felegyenesedtem az �gyon, �s kih�ztam magam al�l �t nyitott f�zetet, amiket el�z�leg a takar� al� rejtettem. Nem k�rt�k, hogy mutassam meg a szob�t, a William-dolog megzavarta �ket. Ennyi h�h� a semmi�rt…
– Mi t�rt�nt? – k�rdezte Natalie, b�r most se fordult fel�m.
– �, csak �sszevesztek – legyintettem . Ittam p�r kortyot az asztalomon hagyott te�b�l, �s azt�n, mintha mi sem t�rt�nt volna, �rni kezdtem a k�nyvbe. Ez�ttal azonban megeml�tettem any��kat is. Ez a t�rt�net egyszer m�g aranyat fog �rni…