Az ajt� kiny�lt. Meglep�dtem, b�r jobban meggondolva nem eml�keztem r�, hogy bez�rtam volna. Egy vir�gmint�s pulcsiba burkolt francia k�rm�s k�z ny�lt be rajta, �s an�lk�l, hogy Natalie kilesett volna az ajt� m�g�l, betette a sarokba a kaktuszomat.
Kedvem lett volna �trohanni a szob�n, �s „Jimmy” �v�lt�ssel r�vetni magamat szeg�ny j�sz�gra, h�tha a f�jdalomt�l jobban �rzem majd magam. Ehelyett azonban reflexb�l elkaptam Natalie kez�t.
– K�rlek!
Az ajt� lassan kiny�lt, �n pedig a padl�r�l, f�lig fekve b�multam bar�tn�mre, aki n�mi t�preng�s ut�n bel�pett. Ennyire m�g soha nem �reztem sz�nalmasan magam, nem akartam �t megb�ntani. Fontos volt nekem, �s meg�rtettem a gyanakv�s�t. Egy napot dolgoztam Mr. Johnsonnal, �s m�ris Williamm� v�ltozott a telefonomban – arr�l nem is besz�lve, hogy egy v�rosb�l j�v�nk, �s h�ly�n viselkedem vele kapcsolatban.
– B�d�s van – mondta rekedten. Az ablakon f�ty�lt be a sz�l, �gy �reztem, m�r kivitte a f�st�t. Mindegy, nyitva hagytam. Natalie �ssz�bb h�zta mag�n a pul�ver�t, �s le�lt a k�d sz�l�re, velem szemben. Egy darabig csak egym�st n�zt�k, b�r egy�rtelm�en � v�rt t�lem magyar�zatot. �n pedig lassan megform�lva a fejemben a szavakat megpr�b�ltam teljesen �szinte inform�ci�kkal szolg�lni.
– William Johnson – kezdtem lassan. – szerkeszt�. Projektszervez�. A c�g�nkben. Nem tudom, aggleg�ny-e. Tizenkilenc �vvel id�sebb n�lad. Biztosan bak, b�r nem �rdekelnek a horoszk�pok. Argletonban sz�letett, ott is lakik. Vagy nem. Nem tudom, ing�zik-e, hiszen a v�ros nekem is messze lett volna. A kilencedik utc�ban lakik, n�gyes sz�m alatt. Helyes kis h�za van, vagy ink�bb volt, ha eladta, el�tte egy kerttel. Kedves ember. B�r f�lreismerhet�.
– Ezt mi�rt mondod el nekem?
– N�zd… – s�hajtottam. – William… Igen, �gy h�vom. A fejemben, tudod? Neked kell magyar�znom a di�kszlenget? Nem te h�vod Professor Appletont Charlie-nak? Pedig Christopher. Mindegy. R�gebben tudtam r�la p�r dolgot, illetve v�ltem tudni, de ma m�r annyit sem. K�pzeld, m�g egyszer a telep�l�s egyetlen hipermarket�ben is �sszefutottunk.
– �n nem azt szeretn�m tudni, honnan ismered. Hanem azt, hogy milyen a kapcsolatotok.
– H�t… Ellentmond�sos.
– SISSIE!
– Legut�bb is… Sz�val adott egy c�ges tollat, hogy azzal �rjak a v�c�ben, nehogy piszkos legyen – kuncogtam. Natalie nem nevetett velem, dorg�l�an n�zett r�m. – Most mi van? K�vetkezetesen elrontja a nevemet a pap�rokon. Im�d cukkolni. Valami felt�n�si viszketegs�g lehet, hogy �lvezi a f�n�k�sk�d�st.
– Pedig… Olyan fur�n viselkedsz. – Natalie l�that�an nem tudott velem mit kezdeni. Felkelt a k�dr�l �s fel-le s�t�lt el�ttem, b�r t�l sok helye nem volt, ez�rt �jra �s �jra �tl�pte a kiny�jtott l�bamat. – Nem is tudom, Sissie. Csak f�ltelek.
Felugrottam, �s sz� n�lk�l �t�leltem.
– Tudod, hogy megb�zhatsz a d�nt�seimben, hiszen megfontolt vagyok. – Ezen elnevette mag�t. – J�, nyilv�n t�lzok. A l�nyeg, hogy ne agg�dj miattam. Nem keveredtem kalamajk�ba, �s nem is fogok.
– Biztos? – n�zett r�m agg�dva. B�lintottam.
Akkor�t m�g nem hazudtam, mint az utols� mondatomban.