Fogmos�s k�zben nem voltam k�pes a t�k�rbe n�zni. Nem akartam l�tni benne azt, amit tudtam, hogy l�tni fogok. K�zben felfedeztem, hogy m�g mindig sajog a kezem, ez�rt bek�t�ztem.
Nem volt k�z�s �r�nk aznap, ami�rt h�l�s voltam. Nem tudtam rajtuk figyelni, szinte �r�m volt a koll�giumban �sszeszedni a v�zlataimat, �s v�g�l berohanni a robosztus �veg�p�letbe. M�g az id�j�r�s is ellenem j�tszott: vissza kellett fordulnom, mert szakadni kezdett az es� �s f�jni a sz�l, nekem pedig nem volt mivel v�deni a fejemet. Mary Poppins megirigyelte volna azt a sebess�get, amivel �trep�ltem a zebr�n a r�gi k�k eserny�mmel, �m vele ellent�tben a ruh�mon �s frizur�mon is m�ly nyomot hagyott a dolog. Ezt m�r akkor tudtam, mikor a port�s szem�ben cinkos f�ny villant. Biztos voltam benne, hogy �lvezi, ha elt�vedek, b�n�zom vagy k�nl�dom.
William valami bar�tja lehet.
N�mi szitkoz�d�ssal a felismerhetetlens�gig eltorzult erny�mb�l �sszecsukottat faragtam, �s morcosan robogtam a 45-�s szob�ig. Dr�mai bel�p�met azzal fokoztam a kanap�n �cs�rg� William el�tt, hogy egy nagy s�hajjal bev�gtam az �zott eserny�t az ajt� melletti tart�ba. Azt�n megfordultam. Volna. De nem tettem. Az ajt�f�lf�nak vetettem a h�tam.
– Ez… – Ujjammal v�dl�n a faragott eserny�tart�ra mutattam. – Ez… Ez eddig nem volt itt. Ez eddig nem itt volt!
– L�tom, felismerted – mosolygott William, aki ett�l m�r legal�bb olyan gonosznak sz�m�tott, mint a port�s. – Elhoztam otthonr�l. Itt t�bb haszna van.
Persze, hogy felismertem az eserny�tart�t. Mindent ismertem abban a szerencs�tlen h�zban. Nem akartam l�tni, nem akartam m�g jobban �sszezavarodni a m�ltt�l, b�r t�ny, hogy �r�kk� nem menek�lhettem el�le. Mivel az egyetlen hely, ahol kiz�rhattam a l�t�teremb�l, a kanap�n volt, ez�rt lehuppantam William mell�, �s kez�be nyomtam a v�zlatpap�rt. Meglepetten pillantott a lapra, majd r�m.
– Mi t�rt�nt a kezeddel?
– Jimmy b�ntott – b�ktem ki �szint�n. Nagyon rossz napom volt, ez�rt panaszosabban nem is mondhattam volna. William meglepetten, szinte m�r r�m�lten n�zett r�m.
– B�ntott? Ki az a Jimmy?
– A kaktuszom – Kelletlen�l morogva eldugtam a kezem, William pedig fel�llt, �s az �r�asztal�hoz l�pett. – Illetve k�z�s. Mindegy. Val�j�ban a karma volt. Hisz a karm�ban, uram?
– Nem. – Egy adag pap�rral t�rt vissza, amit ledobott az asztalra. Lopva r�m kacsintott. – A kaktuszokban sem.
– �n az emberekben nem hiszek – mondtam mogorv�n. – A kaktusz t�sk�j�t legal�bb ki lehet szedni.
Egy darabig t�prengett, mintha mondani akarna valamit. V�rtam a tan�csot, a William-sz�veget, amivel majd megoldom a probl�m�imat, de ez nem hangzott el. Ahogy a rajzomat vizsg�lta, �reztem rajta, hogy most j�tt el a magamba sz�ll�s ideje. �s mikor megk�rdezte a szokny�s l�nyfirk�mra, hogy „ez meg mi?” – hogy �n hogy tudtam, hogy nem fogja felismerni! –, nem sz�ltam vissza. �n magam voltam a t�ske. �s igyekeznem kellett, hogy ne sz�rjak meg senkit.