Következő 10 cikk

Előző 10 cikk

A híd		2015.07.03. 17:51
Betömtem egy péksüteményt olyan Natalie-módra, úgy sétáltam el a nagy, zöldes hídig. Így kora délután nem volt nagy forgalom, néhány ázsiai turista szelfizgetett a korlátnál csupán, meg elhúzott mellettem pár bringás. Szó nélkül leültem a híd ívében ücsörgő pasas mellé. – Szia. – Szia Sissie. Aztán egy ideig csönd volt. Megbabonázott bennünket a látvány és az arcunkba csapódó szél. A szép napos idő ellenére hűvös volt a folyó felett húzódó légáramlat, de valahogy jót tett a közérzetemnek. Élveztem a mozgást, azzal együtt élveztem, ahogy az egész szerkezetet megmozgatta a folyó ereje. Erősnek éreztem magam, valahogy túl mindenen, ha mindennek tekintjük azt a világot, amiben eddig éltem, a folyó két partján elterülő várost. – Beszéltél apával? – fordultam felé csak egy pillanatra, hogy megbizonyosodjam, figyel. – Igen – felelte elmélázva. Az utóbbi napokban nagyon elfoglaltak voltunk: én az egyetemmel kínlódtam, William pedig a kiadóval volt elfoglalva. Ezzel gyakorlatilag elkerültük egymást, mert én délután értem rá, ő pedig kizárólag délelőtt. Hiányzott, és fontos megbeszélnivalónk is bőven akadt, ezért ragaszkodtam hozzá, hogy találkozzunk az egyik kevésbé esős napon, a lyukasórám alatt. – Apád jól üzletel. – Ahhoz képest, hogy nem üzletember – nevettem fel. – Ez bók. – Hogy álltok, ti ketten? – Fürkészőn nézte az arcom. – Úgy elsikkad anyád mellett… – Igen, el. Ő ilyen. Szeretem, ahogy anyát is szeretem, bármennyire is hihetetlen az avatatlan szem számára – mosolyodtam el halványan. – Csak anya durvább eset, rá több energiát szánok… Kedves volt veled? – Inkább feszült. De azt megbeszéltük, amit meg kellett. Rólad viszont rengeteget beszélt, mintha csak kompenzálni akarna. Tetszik neki az ötleted. – Nektek mindig tetszik minden ötletem. De ha életünkben egyszer eljutnánk oda, hogy anyunak is tetsszen, az lenne csak az igazi eredmény. – Elkomorodtam, de William megérintette a karomat. – Anyád máshogy fejezi ki a szeretetét, de nem felejtett el téged, Sissie. Csak meg kell szoknia az új… Ez olyan rosszul hangzik. Meg kell szoknia az igazi Sissie-t. – Aki előle bujkált öt éven át? Jól hangzik! – Aki nem akart neki ártani. – De legalább apa már tudomásul vette a helyzetet… Megint hallgattunk, én pedig a tájat néztem. Valami fura dolog jutott az eszembe. – Tudod, William, apa olyan, mint a bal part, anyu meg, mint a jobb. Én itt ülök középen, és nem akarok megmozdulni. Nem akarok közelebb vagy távolabb kerülni, igazságot akarok teremteni a két tök különböző irány között. – Sóhajtva dőltem a férfi oldalának. – És minden itt töltött perccel egyre kevésbé érzem magam annak, amivé tenni szeretnének. – Tévedsz, Sissie. Te mindenben benne vagy. A jobb és bal oldalban is, a középben is. A hídban is, a két partban is. – (...) – Anyádban és apádban is. – Félek az ünnepség miatt. Nem lesz semmi baj? – Semmi. Ellenőriztem a papírokat. Felhorkantam, aztán mikor Williamnek leesett, ő is nevetni kezdett. – Nem a gazdasági részére gondoltam. – Ott leszek veled. Nem leszel egyedül. Most sem voltam…

Perspektíva		2015.06.11. 11:09
Az óra halkan pittyegett, valami fura álmából ébreszthette fel, mert hirtelen azt sem tudta, hol keresse. Felült az ágyban, mélyet sóhajtott. Persze, mint mindig, most is ilyenkor rohanják meg a teendői. Elmélázva felfirkált pár gondolatot a tegnap kiötölt időpontokkal kapcsolatban az éjjeliszekrényen heverő noteszba, amiket akkor már lusta volt leírni. Elégedett volt az eredményeikkel, még akkor is, ha ez a projekt most nem igazán szórakoztatta – ha mással nem, legalább sikerélménnyel kecsegtetett. Nagyot nyújtózott, aztán öltözködni kezdett. Mr. Emerson várta őt az irodájában, valamilyen papírmunkát akart vele elrendeztetni. A biztonság kedvéért egy zakót is kikészített, de közben beugrott egy másik módszer, ezért gyorsan visszament a noteszért és felírta. Elmosolyodott. Ez most egészen Sissie-s volt… Apropó, Sissie. Óvatosan kellett kinyitnia az ajtót, mert néha a lány lába túllógott a két méter hosszú kanapén. William nem tudta, hogy csinálja, de igyekezett elkerülni, hogy felébressze. A fürdőszobába menet egy pillantást vetett rá: most rendeltetésszerűen a kanapén feküdt, pontosabban innen csak egy nagy, szuszogó takarókupacból lehetett az ottlétére következtetni. William őt nézte, miközben halkan nyitotta a fürdőajtót, ami rettenetesen nyikorgott a rozsdától, de a lány megkönnyebbülésére meg sem rezzent. A fürdőben azonnal a kis táska fogadta, ezúttal kinyitva, benne harminc féle kenceficével, aminek a hetven százalékát nemhogy megnevezni, még a funkcióját kitalálni se lett volna képes. Inkább saját roppant szegényes polcához fordult, megmosakodott, fogat mosott. A vécé menthetetlenül hangos volt, de úgy tűnt, Sissie mélyalvási szakaszában egy csörgődobbal se lehetett volna felébreszteni. Ez megmagyarázza, hogy miért tartott öt percig becsöngetnie magát a lakásába nemrég. Mikor újra a nappaliba ért, így is majdnem elnevette magát: az elmúlt három-négy percben Sissie lerugdosta magáról a takarót, csak a lábán maradt egy kissé. Megmosolyogtatóan mutatott kék mackós pizsamafelsőjében, és William nem tudta megállni, hogy ne nézze még egy kicsit: arcán olyan nyugalom és harmónia tükröződött, amit még sosem látott rajta. Ha lefotózná és odaadná neki a képet, a lány talán el se hinné, hogy magát látja. Apropó, kell a telefonja. Visszament érte, az asztalán volt. Felvette a zakót is, aztán elosont a hűtőig, és kivette a tegnap becsomagolt ételt. Kávét majd vesz útközben, nem akart a mikróval babrálni. Kifelé menet még egy utolsó pillantást vetett Sissie-re. Szeretett volna hagyni neki egy üzenetet, egy levelet, de nem tudta, mit írhatna rá. Azt sem tudta, miért jutott eszébe. Sissie az, aki tud bánni a szavakkal. Vállat vont, és jókedvűen kilépett a hallba, majd halkan bezárta az ajtót.

Interjú		2015.04.11. 21:13
Örvendek, uram, Sissie Traylor vagyok, újságíró, riporter, egyetemista gyakorlattal. Sissie, ismerlek. Mit csinálsz azzal? Leülhetek, uram? Ez a te szobád. Köszönöm. Akkor ezt most bekapcsolom. William Johnsonnal beszélgetek, a méltán világhírű projektszervezővel és irodalmi szerkesztővel. Olyan munkák fűződnek a nevéhez, mint a Sissie Traylor írta forgatókönyvek, a Sissie Traylor serkentette népszerűség, a Sissie Traylor munkájából keletkezett profit. William Johnson érzéke az alkalmazottak kiválasztásához elképesztő, köztük is kiemelkedően Sissie Trayloréhoz. Mondja, hogy képes ilyen tehetséggel megtalálni a számára hasznos embereket? Általában elrablom őket, és chipet ültetek az agyukba, hogy elvégezzék a kért feladatot. Tehát ezért ragaszkodik a förtelmesen ízléstelen céges baseballsapkához? Abban van a chip? Erről sajnos nem beszélhetek. De ha igaz is lenne, az elképesztő kedvességemmel előbb kenyerezem le az alkalmazottakat, ön csak tudja, Miss Taylor. Gyakran téveszt betűket? Ha beismeri a részképességhiányát, rengeteg embernek adná meg a hitet: nincsenek egyedül.  Úgy érti, azoknak, akik elírják a nevét? Nem, direkt csinálom. Szóval így motiválja a beosztottakat? Ez aztán az egyedi ötlet! Hallják, nagymuftik? William Johnson megmondja a tutit! Nyilván ez a motiváció termeli a hatalmas vagyonát. Mi tagadás, én aztán tudom, mibe kell befeketetni. De a pizzafutár-egyenruháim is jól mennek mostanában. Micsoda teljesítmény! Lassan már a divatot is maga fogja diktálni. Bár már így is sok fiatal követi a William-irányt. Tudja, inget meg farmert viselnek. Igen, az ilyesmi mindenkire hatással van. Egy cég projektfelelősének lenni nagy tekintélyt jelent. De ingyen van a sör. Neked. Én fizettem érte. Én is, a méltóságommal. Csak sörért voltam hajlandó szórólapot osztani, miután megfogadtam, hogy soha nem fogok szórólapot osztani. És a sörön kívül mi motivál? Hé, ez az én interjúm! Adja vissza a játékmikrofont! Mi motivál? Az írás. Tudja? Nincs jobb érzés. Ha tudom, hogy írhatok, akkor bármit szívesen megcsinálok. Más művészeti ággal hogy áll? Játszik mondjuk valami hangszeren? William, mi a franc? Ez nem is interjúkérdés! Nem, de érdekel. Mindig is akartam egy szájharmonikát… És lett? Természetesen nem. Hogy néznék már ki vele? Még egy kérdés. Mi a kedvenc színed? Kék. Az a cég színe. Attól még tetszhet, nem? És a harmadik… Nana! Hol lennél most a legszívesebben, ha a világon bárhol lehetnél? Valami tengerparton, a Central Parkban, az Eiffel torony tetején, vagy ilyesmi? Itt. Most jó helyen vagyok.

Következő 10 cikk

Előző 10 cikk