Cloud 9

Regnyek Novellk Versek Rvidek Egyebek Blog

A vonat

Unottan vonszoltam magam utn a poggyszomat. Nem volt nlam ms, csak a laptopom s pr cuccom, amit amgy is haza akartam vinni, erre pedig bven elg volt az aprcska guruls brndm is. Persze a plyaudvaron a megszokott tmeg fogadott – melyik pnteken nincs ugye –, nehzkesen lavroztam az emberek kztt. A transzparensre nztem, aztn megkerestem a jratot. A vilg leglerobbantabb kocsijt fogtam ki, de Argletonba mg sosem ment klnb. Meggondolva csoda, hogy jr arra vonat.
Szinte rgtn azutn, hogy felugrottam a hts ajtnl, el is indultunk. Elre kellett stlnom, hogy a helyemet megtalljam, mivel, ahogy a reklmokban mondjk, „n megrdemlem”, hogy az els osztlyon vegyek jegyet. Sorra jrtam a flkket, s csak kt helyre nyitottam be vletlenszeren, hogy rjjjek, hova kne lnm.
A kupban szinte vakstt volt, a fggny behzva. A baloldali szken az ablaknl egy lny aludt, akibl alig lttam valamit a gyr fnyben, de abban biztos voltam, hogy hossz szke haja van, hasonl az enymhez, s az ltzkdsben se volt semmi szokatlan. Kiss megnyugodtam, mert mr voltak harmadik tpus tallkozsaim ezeken a jratokon. Egy rlttel egy flkben utazni nem kellemes lmny. Persze tl lehet lni – de csak ha az ember maga is rlt, legalbb annyira, mint n. Leltem a bksen alv lnnyal szemben, s elvettem a laptopomat, amilyen halkan csak sikerlt.
Elszr is nem volt WiFi. Msodszor is: a vonat furcsa hangot adott ki. Egyenletes lbdobogsra emlkeztetett, de mintha nem kt, hanem ngy lb adn ki. Milyen fura… A lbam nekitkztt valaminek, s felemeltem. A laptop fnyben aranylan csillant. Egy kehely volt.
– He? – krdeztem a cucctl. Eldobtam. Biztos valami olcs vacak, amit itt hagytak. Hangosan csilingelt, ahogy nekitkztt a tbbi hasonl holminak a fldn. Ahogy meglepetten odafordtottam a laptopot, lttam, hogy a lny egy pajzsnak tmaszkodik. – HE?
Elvettem a telefonom. Nem volt jel. Ht… Natalie gyis azt mondta volna, hogy valami cosplayes. Vagy mi. Nem rtettem ehhez. A pajzsos dolog fura volt, de az argletoni vonaton vagyunk. Ez mg semmi.
Bejtt egy hugrabugos. Nem rltem meg. Benyitott egy lny, magas, barna haj, srga mints pulcsis, volt nla egy ketrec meg egy hatalmas brnd. A brndt felkzdtte flm, a ketrecet addig mellm tette. Szentl hittem, hogy nincs benne semmi, de aztn sipogott egyet. Az iszony futkosott a htamon, mikor rjttem, hogy egy denevr bmul a rcsok kztt.
– , ez egy denevr? – knosan nevettem, s nztem, ahogy a lny pakol tovbb. Aztn lelt az alv lny mell, a ketrecet maga mell ltette, s kedvesen rm mosolygott, mintha ez lenne a vilg legtermszetesebb dolga.
– Persze.
– Ht persze – biccentettem. Egy darabig prbltam gy tenni, mintha tnyleg nem lepne meg, de aztn halkan megkrdeztem: – Ez leglis?
– Az Abszol ton vettem, szval… – mondta, s kedvesen megpiszklta a ketrecet. Gpeltem tovbb, majd megllt a kezem.
– Az Abszol ton.
– Igen.
– Ht… Ha te mondod.
A lnyon egy pillanatnyi bizonytalansg futott t, s el sem mertem kpzelni, mi lehet az n fejemre rva. Nem akartam megbntani, kedvesnek tnt, de olyan meggyzdssel lt a Harry Pottert illeten, hogy fltem, megbntom, ha tovbb firtatom a dolgot. rtam a gpen tovbb.
– Te is a Roxfortba msz, nem? – krdezte. Felrhgtem, nem brtam ki.
– n?! Nzz rm – vgigmutattam magamon. – Muglibb nem is lehetnk!
– Akkor mirt vagy a Roxfort Expresszen? – rncolta a homlokt.
– Ez nem a… – Ekkor jttem r, hogy megvltozott a dobogsszer hang, s most gy pfg a szerencstlen vonat, mintha tnyleg gzmozdony lenne. rlet, mennyire elfradtam ezen a hten… – , hagyjuk.
Lehajtotta a fejt.
– Valjban n is mugli vagyok. Illetve… magyar.
– n meg Lancashire-i. De tudod, n gy igazbl…
Ekkor valaki feltpte az ajtt, s miutn vgignzett a flkn, boldog kiltssal ugrott a hugrabugos lny nyakba.
– Jade!!! Hogy kerlsz ide?
– Nosmaeth! Azt hittem, a msik vilgban vagy. – Jade olyan rmmel ugrott a lny nyakba, hogy az hihetetlen. Furcsa ruht hordott, vagyis ruht, gy nzett ki, mint aki hegyes flek nlkl ltztt volna tndnek.
– n is. Elvesztettk egymst. De megtalltuk, ht nem csods? Br… Mi tagads, kiss fura. – Aggdva nzett vgig rajtunk. – Mit kerestek ti mind Elrond pincjben?
Fleltem. Nem hallatszott vonathang. Meglltunk? Mi? rtetlenl kapkodtam a fejemet hol az egyikre, hol a msikra. Ez tnyleg rlet! Szerencsre nem volt semmi baj az rzkeimmel, mert hirtelen a vonat jra megldult, s ezttal hangos fmes zakatolssal haladt, mikor furcsa trsasgunkhoz mg valaki csatlakozott. Az eltte rkez lny csodlkozva nzte, ahogy az Elrondnak tulajdontott pince nem is az, hanem vonat. n ezt persze eddig is tudtam. A belp szemly is, akirl csak gy sugrzott a magabiztossg: hossz katonai kabtot viselt, kezben nagy brtskt tartott, amit nem tett fel a poggysztartra, hanem lba al hzott, mikor lelt. Rvid barna haja volt, ltszott, hogy valamin gondolkodik. Velnk szemben a bartnk egy darabig figyeltk, majd halkan, hogy ne zavarjanak minket, beszlgetni kezdtek.
Gpeltem tovbb, mintha mi sem trtnt volna. Egyik pillanatrl a msikra azon kaptam magam, hogy a katonaruhs n engem figyel, pontosabban nem is engem, hanem a laptopot vizslatja komoly rdekldssel.
– Mi ez a szerkezet?
Szerkezet. Ok.
– A laptopomra cloz? Az. Laptop.
– Maga angol – mondta.
– Maga pedig nem – mutattam r a pattogs akcentusra mogorvn. Szemben les, srtett fny villant. Mondott valamit nmetl (ebben biztos voltam), de mieltt brmit tett volna – elkpzelsem sem volt, mit tett volna –, a vonat megllt.
– Megrkeztnk – ugrott fel Jade, s egyszerre prblt minden holmit felkapni, amire szksge van.
– Tessk? El sem indultunk – pislogott a bartnje dbbenten, aki mg mindig azt hihette, hogy Elrond pincjben vannak.
– Berlin nem lehet ilyen kzel – jegyezte meg a katonaruhs n, s szinte riadtan felpattant.
– Tisztzzuk: a vonat Argletonba megy! – vgtam vissza. – Nem tudom, ki mibl gondolja, hogy valami fantziavilgban lnk, de itt vagyunk, Argletonban!
Azzal megragadtam a fggnyt, s egy hatrozott mozdulattal elrntottam. Jeges szl fjt az arcomba, s nem azrt, mert hinyzott az ablakveg: egyltaln nem is volt. A lbamnl az egyik aranyszn kehely legurult a fldre: a spadt fnyben lttam, hogy igazi. Mieltt hangot adhattam volna dbbenetemnek, a hideg szltl a szke lny felbredt, meglepetten nzett krl, majd kidugta a fejt mellettem. A tj egy sksg volt, jeges szllel, stt fellegekkel, s messzebb egy hatalmas, kzpkorias vr magasodott.
– Ezek szerint nem lmodtam – nygte. De akkor mr mindegy volt. Csak a tbbiek dbbent arct lttam, aztn elvesztettem az egyenslyomat, s jultan rogytam ssze.

 


RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE