Unottan vonszoltam magam ut�n a poggy�szomat. Nem volt n�lam m�s, csak a laptopom �s p�r cuccom, amit am�gy is haza akartam vinni, erre pedig b�ven el�g volt az apr�cska gurul�s b�r�nd�m is. Persze a p�lyaudvaron a megszokott t�meg fogadott – melyik p�nteken nincs ugye –, neh�zkesen lav�roztam az emberek k�z�tt. A transzparensre n�ztem, azt�n megkerestem a j�ratot. A vil�g leglerobbantabb kocsij�t fogtam ki, de Argletonba m�g sosem ment k�l�nb. Meggondolva csoda, hogy j�r arra vonat.
Szinte r�gt�n azut�n, hogy felugrottam a h�ts� ajt�n�l, el is indultunk. El�re kellett s�t�lnom, hogy a helyemet megtal�ljam, mivel, ahogy a rekl�mokban mondj�k, „�n meg�rdemlem”, hogy az els� oszt�lyon vegyek jegyet. Sorra j�rtam a f�lk�ket, �s csak k�t helyre nyitottam be v�letlenszer�en, hogy r�j�jjek, hova k�ne �ln�m.
A kup�ban szinte vaks�t�t volt, a f�gg�ny beh�zva. A baloldali sz�ken az ablakn�l egy l�ny aludt, akib�l alig l�ttam valamit a gy�r f�nyben, de abban biztos voltam, hogy hossz� sz�ke haja van, hasonl� az eny�mhez, �s az �lt�zk�d�s�ben se volt semmi szokatlan. Kiss� megnyugodtam, mert m�r voltak harmadik t�pus� tal�lkoz�saim ezeken a j�ratokon. Egy �r�lttel egy f�lk�ben utazni nem kellemes �lm�ny. Persze t�l lehet �lni – de csak ha az ember maga is �r�lt, legal�bb annyira, mint �n. Le�ltem a b�k�sen alv� l�nnyal szemben, �s el�vettem a laptopomat, amilyen halkan csak siker�lt.
El�sz�r is nem volt WiFi. M�sodszor is: a vonat furcsa hangot adott ki. Egyenletes l�bdobog�sra eml�keztetett, de mintha nem k�t, hanem n�gy l�b adn� ki. Milyen fura… A l�bam neki�tk�z�tt valaminek, �s felemeltem. A laptop f�ny�ben aranyl�an csillant. Egy kehely volt.
– He? – k�rdeztem a cucct�l. Eldobtam. Biztos valami olcs� vacak, amit itt hagytak. Hangosan csilingelt, ahogy neki�tk�z�tt a t�bbi hasonl� holminak a f�ld�n. Ahogy meglepetten odaford�tottam a laptopot, l�ttam, hogy a l�ny egy pajzsnak t�maszkodik. – HE?
El�vettem a telefonom. Nem volt jel. H�t… Natalie �gyis azt mondta volna, hogy valami cosplayes. Vagy mi. Nem �rtettem ehhez. A pajzsos dolog fura volt, de az argletoni vonaton vagyunk. Ez m�g semmi.
Bej�tt egy hugrabugos. Nem �r�ltem meg. Benyitott egy l�ny, magas, barna haj�, s�rga mint�s pulcsis, volt n�la egy ketrec meg egy hatalmas b�r�nd. A b�r�nd�t felk�zd�tte f�l�m, a ketrecet addig mell�m tette. Szent�l hittem, hogy nincs benne semmi, de azt�n sipogott egyet. Az iszony futkosott a h�tamon, mikor r�j�ttem, hogy egy denev�r b�mul a r�csok k�z�tt.
– �, ez egy denev�r? – k�nosan nevettem, �s n�ztem, ahogy a l�ny pakol tov�bb. Azt�n le�lt az alv� l�ny mell�, a ketrecet maga mell� �ltette, �s kedvesen r�m mosolygott, mintha ez lenne a vil�g legterm�szetesebb dolga.
– Persze.
– H�t persze – biccentettem. Egy darabig pr�b�ltam �gy tenni, mintha t�nyleg nem lepne meg, de azt�n halkan megk�rdeztem: – Ez leg�lis?
– Az Abszol �ton vettem, sz�val… – mondta, �s kedvesen megpiszk�lta a ketrecet. G�peltem tov�bb, majd meg�llt a kezem.
– Az Abszol �ton.
– Igen.
– H�t… Ha te mondod.
A l�nyon egy pillanatnyi bizonytalans�g futott �t, �s el sem mertem k�pzelni, mi lehet az �n fejemre �rva. Nem akartam megb�ntani, kedvesnek t�nt, de olyan meggy�z�d�ssel �lt a Harry Pottert illet�en, hogy f�ltem, megb�ntom, ha tov�bb firtatom a dolgot. �rtam a g�pen tov�bb.
– Te is a Roxfortba m�sz, nem? – k�rdezte. Felr�h�gtem, nem b�rtam ki.
– �n?! N�zz r�m – v�gigmutattam magamon. – Muglibb nem is lehetn�k!
– Akkor mi�rt vagy a Roxfort Expresszen? – r�ncolta a homlok�t.
– Ez nem a… – Ekkor j�ttem r�, hogy megv�ltozott a dobog�sszer� hang, �s most �gy p�f�g a szerencs�tlen vonat, mintha t�nyleg g�zmozdony lenne. �r�let, mennyire elf�radtam ezen a h�ten… – �, hagyjuk.
Lehajtotta a fej�t.
– Val�j�ban �n is mugli vagyok. Illetve… magyar.
– �n meg Lancashire-i. De tudod, �n �gy igaz�b�l…
Ekkor valaki felt�pte az ajt�t, �s miut�n v�gign�zett a f�lk�n, boldog ki�lt�ssal ugrott a hugrabugos l�ny nyak�ba.
– Jade!!! Hogy ker�lsz ide?
– Nosmaeth! Azt hittem, a m�sik vil�gban vagy. – Jade olyan �r�mmel ugrott a l�ny nyak�ba, hogy az hihetetlen. Furcsa ruh�t hordott, vagyis ruh�t, �gy n�zett ki, mint aki hegyes f�lek n�lk�l �lt�z�tt volna t�nd�nek.
– �n is. Elvesztett�k egym�st. De megtal�ltuk, h�t nem csod�s? B�r… Mi tagad�s, kiss� fura. – Agg�dva n�zett v�gig rajtunk. – Mit kerestek ti mind Elrond pinc�j�ben?
F�leltem. Nem hallatszott vonathang. Meg�lltunk? Mi? �rtetlen�l kapkodtam a fejemet hol az egyikre, hol a m�sikra. Ez t�nyleg �r�let! Szerencs�re nem volt semmi baj az �rz�keimmel, mert hirtelen a vonat �jra megl�dult, �s ez�ttal hangos f�mes zakatol�ssal haladt, mikor furcsa t�rsas�gunkhoz m�g valaki csatlakozott. Az el�tte �rkez� l�ny csod�lkozva n�zte, ahogy az Elrondnak tulajdon�tott pince nem is az, hanem vonat. �n ezt persze eddig is tudtam. A bel�p� szem�ly is, akir�l csak �gy sug�rzott a magabiztoss�g: hossz� katonai kab�tot viselt, kez�ben nagy b�rt�sk�t tartott, amit nem tett fel a poggy�sztart�ra, hanem l�ba al� h�zott, mikor le�lt. R�vid barna haja volt, l�tszott, hogy valamin gondolkodik. Vel�nk szemben a bar�tn�k egy darabig figyelt�k, majd halkan, hogy ne zavarjanak minket, besz�lgetni kezdtek.
G�peltem tov�bb, mintha mi sem t�rt�nt volna. Egyik pillanatr�l a m�sikra azon kaptam magam, hogy a katonaruh�s n� engem figyel, pontosabban nem is engem, hanem a laptopot vizslatja komoly �rdekl�d�ssel.
– Mi ez a szerkezet?
Szerkezet. Ok�.
– A laptopomra c�loz? Az. Laptop.
– Maga angol – mondta.
– Maga pedig nem – mutattam r� a pattog�s akcentus�ra mogorv�n. Szem�ben �les, s�rtett f�ny villant. Mondott valamit n�met�l (ebben biztos voltam), de miel�tt b�rmit tett volna – elk�pzel�sem sem volt, mit tett volna –, a vonat meg�llt.
– Meg�rkezt�nk – ugrott fel Jade, �s egyszerre pr�b�lt minden holmit felkapni, amire sz�ks�ge van.
– Tess�k? El sem indultunk – pislogott a bar�tn�je d�bbenten, aki m�g mindig azt hihette, hogy Elrond pinc�j�ben vannak.
– Berlin nem lehet ilyen k�zel – jegyezte meg a katonaruh�s n�, �s szinte riadtan felpattant.
– Tiszt�zzuk: a vonat Argletonba megy! – v�gtam vissza. – Nem tudom, ki mib�l gondolja, hogy valami fant�ziavil�gban �l�nk, de itt vagyunk, Argletonban!
Azzal megragadtam a f�gg�nyt, �s egy hat�rozott mozdulattal elr�ntottam. Jeges sz�l f�jt az arcomba, �s nem az�rt, mert hi�nyzott az ablak�veg: egy�ltal�n nem is volt. A l�bamn�l az egyik aranysz�n� kehely legurult a f�ldre: a s�padt f�nyben l�ttam, hogy igazi. Miel�tt hangot adhattam volna d�bbenetemnek, a hideg sz�lt�l a sz�ke l�ny fel�bredt, meglepetten n�zett k�r�l, majd kidugta a fej�t mellettem. A t�j egy s�ks�g volt, jeges sz�llel, s�t�t fellegekkel, �s messzebb egy hatalmas, k�z�pkorias v�r magasodott.
– Ezek szerint nem �lmodtam – ny�gte. De akkor m�r mindegy volt. Csak a t�bbiek d�bbent arc�t l�ttam, azt�n elvesztettem az egyens�lyomat, �s �jultan rogytam �ssze.