– Arwen – ny�gte megk�nnyebb�lve. Furcsa volt hallania saj�t hangj�t: er�tlen �s a szokottn�l �rzelemmel telibb. Nem szabad ennyire �szint�nek lennie, mert megtudj�k a titk�t. Elszorult a torka a f�lelemt�l. Mi van, ha r�j�nnek? J�l ismert gondolatai zakatolni kezdtek fej�ben.
– Semmi baj – mondta egy v�kony hang, majd k�h�g�tt egyet. Arwen nem ilyen, �s a t�nd�k k�l�nben sem k�h�gnek. Aragorn f�szkel�dni kezdett, de ahogy l�legzetet vett, hogy elutas�tsa az ismeretlen kedvess�g�t, f�stszag �t�tte meg az orr�t, �s v�gigmart tork�n. � sem b�rt elfojtani egy k�h�g�st. Kinyitotta a szem�t: a csillagok teljes pomp�jukban ragyogtak a sik�tor falai f�l�tt, ahol fek�dt. Fel akarta emelni a fej�t, de nyak�ba, v�ll�ba �s karj�ba rettenetes f�jdalom nyilallott, �gy sziszegve visszahanyatlott. Ett�l valahogy kitisztultak a gondolatai. A n� egy zs�kot gy�rt a feje al�, hogy jobban l�sson.
– K�rlek, maradj nyugton – tette hozz�. Aragorn imm�r felismerte: a kocsm�ban szolg�l� l�ny volt az, akit megmenek�tett a bajb�l, �s aki valahogy elt�nt…
– Hov� t�nt�l? – k�rdezte. �jult m�r el, de bosszantotta, ha nem tudta meg, mi t�rt�nt, m�g nem volt mag�n�l. Ugyanekkor hallotta meg a ki�lt�sokat, a menetel� l�ptek zaj�t a sik�toron t�l. – Fuss el! – mondta hirtelen, �p karj�val messzire mutatva. A l�ny nem moccant, csod�lkozva n�zett h�tra, majd mosolyogva hajolt f�l�.
– �k Gondor katon�i, nem b�ntanak minket – felelte, �s val�ban: a holdf�nyben ragyog� p�nc�los katon�k futottak el mellett�k, egyel�re �gyet sem vetve r�juk. Val�sz�n�leg a kal�zokkal harcoltak.
– H�t elj�ttek – mondta megk�nnyebb�lten. – Tudtam, hogy elj�nnek.
– �n figyelmeztettem �ket – mondta a l�ny.
– Tess�k?
– Amikor harcolt�l, elfutottam seg�ts�g�rt, mert l�ttam a k�zeled� haj�kat. Azt mondt�k, maradjak itt �s �poljalak t�ged, Thorongil uram.
Aragorn egy sz�t sem tudott sz�lni, d�bbenten meredt a l�nyra, aki nem lehetett m�g h�sz esztend�s, �s m�gis ilyen b�tor tettekre v�llalkozott. Nem tal�lt r� szavakat, hogyan tudn� megk�sz�nni, vagy hogyan tudn� �t dics�retben r�szes�teni. �m az m�g jobban sz�get �t�tt fej�ben, hogy megtudta igazi nev�t.
– Mondd, t�ged hogy h�vnak? – k�rdezte a h�lgyt�l. Az r�emelte k�k szemeit, �s kiss� szomor�an mondta:
– Ioreth.
– Gy�ny�r� n�v.
A l�ny cs�ndben maradt, tov�bb k�t�zte karj�t. Aragorn r�j�tt, hogy el�z� �let�r�l k�rdezni nem t�l szerencs�s dolog, hiszen sorsa nem t�l vid�m t�rt�net. �gy d�nt�tt, ink�bb s�r�l�s�r�l besz�l vele, hiszen Ioreth l�that�an remek gy�gy�t� volt.
– Megmarad? – k�rdezte komolyan.
– M�g sok�ig l�tszani fog a heg.
– �n a karomr�l besz�lek.
– Term�szetesen – mondta neki Ioreth. – Egy h�st nem k�nny� elpuszt�tani. Alaposan elb�nt�l azzal a f�rfival.
– Ismertem olyat, aki majdnem elvesztette a karj�t – Aragorn Elrondra gondolt, valah�nyszor gyerekkor�ban a h�s sz�t eml�tett�k, s term�szetes volt sz�m�ra, hogy � k�zel�be se �rhet annak, amit a t�nde �r v�ghezvitt �let�ben. Az eml�keken elmosolyodott. – M�gis megmaradt neki. De � t�nde volt.
Ioreth csod�lkoz� arc�b�l arra k�vetkeztetett, hogy t�bbet mondott a kellet�n�l.
– Te ismersz t�nd�ket? – k�rdezte a l�ny, majd k�zelebb h�z�dott, mintha esti mes�t hallgatna. – T�nyleg olyan sz�pek, mint a mes�kben?
Aragorn Arwenre gondolt, gy�ny�r� haj�ra, k�k szemeire. Szinte l�tta maga el�tt az arc�t, a mosoly�t.
– Szebbek.
Ioreth mosolygott.
– Ki az az Arwen?
– Hogyan? – Aragorn majdnem csuklott egyet. Olvas a gondolataiban?
– Mikor fel�bredt�l, ezt mondtad. S�t, m�g �lmodban is eml�tetted – mosolygott.
– �… – Aragorn habozott. Meg�g�rte, hogy el�z� �let�t h�trahagyja, am�g Gondorban t�lti az idej�t, hiszen �gy egyszer�bb lesz Thorongilk�nt �lnie. Persze sokat gondolt Arwenre, de besz�lni r�la nem lett volna hajland� egy idegen el�tt. Viszont nyilv�nval� volt sz�m�ra, hogy a l�ny sejt valamit, ez�rt v�g�l beismerte: – a kedvesem.
Ioreth m�g mindig mosolygott, de mikor Aragorn kimondta a sz�t, egy pillanat erej�ig halv�ny csillan�st l�tott a szem�ben, amit nem tudott megmagyar�zni. �gy �rezte, rosszul tette, hogy bevallotta, �s m�gis j�l, mert a l�ny ugyan�gy �szinte volt vele. Most mindketten hallgattak. Karja k�r�l a megcsom�zott k�t�s ek�zben elk�sz�lt.
– Menj�nk – mondta, �s miel�tt a l�ny b�rmit sz�lhatott volna, sziszegve felt�p�szkodott. Ioreth r�m�lten kapott a karja ut�n, amit a jobbj�val tartott meg.
– Nem kelhetsz fel!
– K�sd fel, k�rlek – mondta Aragorn. Egy�ltal�n nem �rezte karja izmait, s ha nem tartotta volna, esetlen�l fityegett volna mellette. A l�ny, b�r f�ltette �t, olyan m�lt�s�got �s fens�get l�tott benne, hogy azonnal teljes�tette k�r�s�t. Aragorn kih�zta mag�t: imm�r �jra Thorongil volt, a Kal�zok Veszedelme, Gondor Kapit�nya, a Hatty�k Vez�re. Egy k�zzel eltette a f�ld�n hever� kardj�t, �s egy hossz�k�st h�zott el� az �v�b�l, amit m�g az ikrekt�l kapott. A penge nagyon k�nny� volt �s �les, remek ahhoz, hogy f�l k�zzel forgassa. Mindenre elsz�ntan l�pett ki a kapualjb�l, jobbra fordulva pedig egy teret l�tott. Rezzen�stelen arccal l�pte �t a behem�t f�rfit, aki megsebezte, �s arra indult, figyelmeztetve a l�nyt, hogy maradjon m�g�tte.
M�r �rtette, mi�rt az egyre jobban terjed� f�stszag: a t�r l�ngokban �llt, s a v�r�s f�nyben gondori �s umbari harcosok vagdalkoztak hevesen. Tekintet�vel a seregvez�r�ket, Gwindort kereste, bar�tj�t, akivel egy�tt szervezt�k meg a rajta�t�st. Rajta�t�s – �ppen ez az, nem lett volna szabad ny�lt csat�ba bocs�tkozni. Iszonyodva n�zte a sok gondori holttestet, �s tudta, lesznek m�g, hiszen a kal�zok ezersz�m vonultak a kik�t� fel�l. Csak a foglyokat kell �ps�gben kimenteni�k.
– Hol vannak a foglyok? – k�rdezte Ioreth-t�l kiab�lva a csata zaj�ban.
– Azt mondt�k, az �szaki kik�t�be viszik �ket – felelte �. Aragorn intett neki, mire fut�snak eredtek �t a t�ren.
– Vissza! Mindenki! Vissza! – �v�lt�tte. Ahogy a kal�zok �szrevett�k �t, azonnal ny�lz�porba ker�lt. A k�z�pen �ll� szobor m�g� h�zta a l�nyt, �s intett a csod�lkozva k�r�lk�mlel� gondoriaknak �szak fel�. Azok biccentve figyelmeztet�st adtak le a t�bbieknek, de m�g �gy is sebesen forgatt�k a kardot, l�tt�k a nyilat. Aragorn csak rem�nykedni tudott benne, hogy a foglyok j� r�sz�t m�r elvitt�k, �s a kal�zsereg nem fogja �ket a v�z �s a fegyverek k�z� szor�tani, mik�zben �jra fut�snak eredt.
Gyomra g�rcsbe r�ndult, amikor csak n�h�ny megtelt feh�r haj�t l�tott elvonulni, s m�g emberek sz�zai �ld�g�ltek a cs�nakokban a kik�t� sz�l�n.
– Ezt nem hiszem el… Mi ez itt? – k�rdezte felh�borodva.
– Uram, nincs el�g evez�s – ki�ltotta az egyik haj�s, aki �ppen most terelte ladikjukat a ny�lt v�zre.
– Gondor n�pe vagytok, tudtok ti evezni – felelt indulatosan Aragorn, �s egy evez�t dobott az egyik elindulni k�sz�l�, �m seg�ts�g n�lk�l maradt, rabokkal teli cs�nakba. A v�lasz m�ltatlankod� kiab�l�s volt, de szerencs�re akadt egy b�rt�nj�rt katona, aki tudta, hogy m�k�dik az eszk�z, �s a kis cs�nak lassan elv�lt a partt�l. Csakhamar a t�bbiek is elindultak, a v�zbe elt�vedt ny�lvessz�k potyogtak.
– Ioreth, �lj be ide – mondta Aragorn, �s az egyik cs�nakba seg�tette a l�nyt.
– Biztosan nincs m�r r�m sz�ks�g? – k�rdezte �, agg�dva pillantva a f�rfi rossz karj�ra.
– Eg�szen biztos – b�lintott Aragorn. – Gondorban tal�lkozunk.
– Adja az �g.
A cs�nak elindult sz�pen, lassan, de Ioreth m�g sok�ig n�zte a parton �ll�, sz�lfaegyenes alakot, ahogy s�r�l�se mellett is m�lt�s�gteljesen k�mlelte a messzes�get.
Adja az �g…